Vágólapra másolva!
A McLaren ügyvezető igazgatója kijelentette, hogy a következő évben nem állnak rajthoz a legendás amerikai versenyen. Pedig Zak Brown örülne egy későbbi visszatérésnek, de leginkább úgy, ha rendszeressé tudnák tenni.

Nagy feltűnést keltett idén a McLaren azzal, hogy Fernando Alonsóval májusban rajthoz álltak az Indianapolis 500-as viadalon, aki emiatt kihagyta az ugyanarra a hétvégére eső Monacói Nagydíjat. A kétszeres világbajnok hamar ráérzett az F1-hez képest más követelményeket támasztó autóra, és a versenyen az 1. helyet többször birtokolva volt esélye a győzelemre is, mielőtt egy motorhiba félreállította.

Az autósport mesterhármasára – győzelem a Monacói Nagydíjon, az Indy-500-on és Le Mans-ban – gyúró Alonso később szeretne újra nekivágni legendás amerikai versenynek, de ez nem 2018-ban lesz, és a McLaren ügyvezető igazgatója kijelentette: jövőre a csapat sem indít autót.

„A téma lekerült az asztalról. Nem állt össze minden, és

- nyilatkozta Zak Brown a RACER-nek.

Papajaszínben pompázott Alonso Andretti-McLarenje az idei Indy-500-on Forrás: Chris Owens 2017/Chris Owens / Ims Photo 2017

„A McLaren a saját útján jár tovább. Jövőre is részt vehettünk volna az Indy 500-on, de csak egy átlagos indulóként, és ez nem a McLaren stílusa. Ha nem tudunk jó munkát végezni, és nem vállalhatunk jelentős szerepet a látványosságban, nem is akarunk részt venni benne."

Alonso a McLaren–Honda–Andretti néven induló különítmény tagja volt, és az idei vendégszereplésére a tengerentúli sorozatban érdekelt Honda közreműködésére is szükség volt, amelynek helyére 2018-tól a Renault lép a McLaren motorszállítójaként.

Rendszeres indulóként lenne legszebb a visszatérés

Zak Brown azt mondta, mérlegelik, hogy a jövőben továbbra is csak az Indy 500-on induljanak-e Amerikában, vagy megpróbálkozzanak-e egy teljes idénnyel az IndyCarban.

Ha visszatérnek a tengerentúlra, Fernando azt szeretné, hogy hagyományt teremtsenek belőle.

„Én legközelebb úgy szeretném (látni a McLarent) az Indy 500-on vagy az IndyCarban, hogy nem egy kivételes alkalommal indul rajta. Ha úgy döntünk, csak az Indyre megyünk, azt szeretném, hogy tíz éven át induljunk. Vegyünk egy autót, társuljunk be egy ottani csapathoz és hosszú távon csináljuk. Az idei egy kivételes alkalom, egy őrült ötlet volt, ami remek lehetőséggé változott."