Vágólapra másolva!
Az F2-es sorozat idei bronzérmese, Oliver Rowland is beszállt az egyetlen szabad 2018-as Formula-1-es pilótaülésért folyó versengésbe a Williamsnél.

Miután a Williams továbbra sem döntötte el, ki lesz Lance Stroll csapattársa a 2018-ban, folytatódnak a találgatások az utolsó szabad pilótaüléssel kapcsolatban. Robert Kubica, Szergej Szirotkin, Danyiil Kvjat és Paul di Resta mellé új licitáló jelentkezett: az angol Oliver Rowland, aki a Renault pilótaiskolájának neveltje, és aki az elmúlt három idényben a GP2-ben, illetve a Formula–2-ben versenyzett.

Rowland második teljes idényét futotta a Formula–2-ben, korábban a WSR 3.5-ben versenyzett Forrás: AFP

A 25 éves sheffieldi versenyző F2-es csapata, a DAMS (meglehetősen egyoldalú) közleményt adott ki, lényegében felajánlva pilótája szolgálatait a Williamsnek. „A Renault F1-es [tartalék]pilótája, Oliver Rowland a Williamsszel tárgyal a 2018-as Formula–1-es üléssel kapcsolatban."

Rowland a Motorsport.com-nak megerősítette:

A Williams részéről cáfolták, hogy tárgyalásokat folytatnának a brit versenyzővel. Azt mondták, továbbra is elemzik az eddigi teszteken gyűjtött adatokat, vagyis Kubica, Szirotkin és di Resta köridőit.

Rajt előtt Monte-Carlóban. Az angol idén két győzelmet aratott, Monacóban és a Hungaroringen Forrás: DPPI/Frederic Le Floc H

Mindez azért furcsa, mert immár tíz nap telt el a legutóbbi, abu-dzabi gumiteszt óta, és egy F1-es csapat mérnökeinek (és számítógépeiknek) általában egy hétvége elegendő arra, hogy az edzések és a verseny köridői alapján levonják a szükséges következtetéseket.