Vágólapra másolva!
A tavalyi F1-es világbajnok még mindig keresi a versenyzés utáni útját, de ismét sejtelmes nyilatkozatot tett az elektromos autóversennyel kapcsolatban.

Néhány napja múlt egy éve, hogy Nico Rosberg bejelentette azonnali visszavonulását az F1-től, és szögre akasztotta a sisakját. A világbajnoki cím megnyerése után figyelmét családja és új kihívások felé fordította, de szakmailag még mindig nem vágott bele olyan feladatba, ami hosszabb távon is lekötné.

Az F1-es paddockban aktív maradt, többször látogatást tett a Mercedesnél, a Sky Sports és az RTL szakértője is volt, valamint elvállalta a sportba igyekvő Robert Kubica menedzselését, de egyre több pletyka köti össze a nevét a Formula E-vel is. A Hugo Boss rendezvényén rákérdeztek arra, hogy az elektromos autóversenyben képzeli-e el a jövőjét.

Rosberg az idén már nézőként jár F1-es futamokra Forrás: Picture-Alliance/AFP/usage worldwide/Hoch Zwei

„Várjuk ki, és majd meglátjuk. Nyitott vagyok a kalandozásra, úgyhogy majd kiderül, milyen lehetőségek adódnak, de engem mindenképpen érdekel – mondta. – Egy ideje már figyelemmel követem (a sorozatot), és nagyszerű, csodálatos jövője van. Jó úton haladnak, és Alejandro (Agag, a Formula E ügyvezetője) is lenyűgöző, ő is jó irányba tart” – tette hozzá.

Rosberg szerint a Formula E-ben már most ott vannak a legjobb autógyártók, ebbe gyaníthatóan a Mercedest is beleértette, ami 2019-től csatlakozik a mezőnyhöz. A németek istállójáról egyelőre nem sokat tudni, lényegében csak azt, hogy a most még a DTM-ben szereplő HWA működteti majd, és lehetséges, hogy a divatmárkához hasonlóan Rosberg is ezt a sorozatot választja az F1 helyett.

Elmondta, mi a baj az F1-gyel

A tavalyi világbajnok a múlt hétvégén visszatért pályafutása legnagyobb sikerének helyszínére, és többrészes vlogban számolt be az élményeiről. Megmutatta a tengerpartot, ahova családjával elvonult ünnepelni a világbajnoki cím megnyerésének másnapján, és elmondta a véleményét is arról, hogy mi a legnagyobb gond a Formula-1-gyel.

„Az a legelkeserítőbb dolog, hogy Valtteri (Bottas) tényleg végig a határon autózott, Lewis (Hamilton) óriási nyomás alatt tartotta, de ezt sajnos nagyon nehéz volt kívülről látni. Úgy nézett ki, mintha mindenki vasárnapi kocsikázáson vett volna részt, és ez nem ideális. Kár azért, hogy nagyon nehéz észrevenni a hihetetlen erőfeszítést, amit a pilóták kifejtenek odakint.”