Vágólapra másolva!
Egyik Ferrari sem tudta felvenni a versenyt a Mercedesekkel a szezonzáró Abu-dzabi Nagydíjon, és tudják is, hogy miért. Kimi Räikkönen morogva magyarázta az okot.

Bár a Mercedesek már szombaton is egy lépéssel a Ferrari előtt jártak, az Abu-dzabi Nagydíjon Sebastian Vettel csak az első etapban tudta többé-kevésbé tartani velük a tempót, Kimi Räikkönen pedig végig sokkal lassabbnak bizonyult. A finn pilóta még Daniel Ricciardóval sem bírt, majd amikor ő kiesett, Max Verstappen feltartása volt a legfőbb feladata.

„Igazából az egész verseny nagyjából a benzinspórolásról szólt – morgott Räikkönen. – Próbáltam feltartani a mögöttem lévő srácot, és megtakarítani elég üzemanyagot ahhoz, hogy szabályosak maradjunk a végén. Ennek semmi köze nem volt a versenyzéshez. Sajnos, ez a szabály. Néhány pálya ilyen, és ez nem túl élvezetes.”

Räikkönennek jól jött volna, ha még lehetne tankolni - galéria! Forrás: Picture-Alliance/AFP/Verwendung weltweit/Hoch Zwei

Räikkönen jól rajtolt, az 1. körben támadta Ricciardót is, később azonban kénytelen volt besorolni mögé, és a kerékcserék alkalmával is a Red Bull mögött maradt. Szerencséjére azonban ellenfele autója megadta magát, így Räikkönen megörökölte a 4. helyet a futamon és a pontversenyben is. „Az autónk megfelelően működött, semmi baj nem volt vele.

Ez már nem az első alkalom az idén, hogy a Ferrarinak gondja akadt a fogyasztással. Az ígéretes felzárkózás végén Vettel is kénytelen volt alaposan visszavenni a tempóból a Malajziai Nagydíj végén, hogy a szabályok által megkövetelt üzemanyagmennyiséget át tudják adni az FIA-nak a kötelező bevizsgálás érdekében. Neki is gondot okozott ma a spórolás.

Vettel az elején még üldözte a Mercedeseket, aztán a senki földjén autózott - galéria! Forrás: DPPI/Florent Gooden

„Láthatták, hogy ma nem voltunk elég gyorsak – összegzett Vettel, aki így is 25 másodpercet vert Räikkönenre. – Nem hiszem, hogy szégyellnivaló így megszerezni a 2. helyet (az egyéni pontversenyben), de nem erre törekszünk. Alapvetően nagyon jól mentünk, nem gondolom, hogy ennél sokkal többet elérhettünk volna.” – magyarázta Vettel.

Vettel már pénteken azt mondta, hogy a Ferrarinál mindenki fejében a 2018-as szezon jár.

„A Ferrari versenyzőjeként az embernek nincs ideje pihenni – jelentette ki. – Akad még némi munkánk karácsony előtt, hogy lezárjuk az idei év fejezetét. Minden leckét megtanulunk, mert próbálunk áttörést elérni, és jövőre jobb formába lendülni” – nyilatkozta Vettel, aki a dobogón elmondta, utálja elismerni, de Lewis Hamilton szerinte is jobb volt nála az idén.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!