Vágólapra másolva!
Gratulált csapattársának és nem bánja a pole elvesztését, mert tudja, mi lehetett a vereség oka, és úgy véli, az eredmény ismeretében is megérte próbálkozni.

Valtteri Bottas kemény csatában legyőzte csapattársát és a két Ferrarit is, így zsinórban másodszor rajtolhat az élről, ezzel négyre növelve az idén és összesen megszerzett pole pozíciói számát. Bottas pénteken még Hamiltontól lemaradva haladt, de úgy véli, az időmérőre tartogatott módosítások beváltak a beállítások terén.

„Etapról etapra mindig találtam egy kis időt itt-ott. Nagyon sokat dolgoztam a részleteken, de a hétvége még nem zárult le, holnap is jó eredményt akarunk elérni – nyilatkozta. – Sao Paulóban majdnem sikerült, most kaptam egy második esélyt. Nagyon sokat jelentene nekem, ha hullámhegyen zárnám a szezont.

Bottasé a pole pozíció - galéria! Forrás: Picture-Alliance/AFP/usage worldwide/Hoch Zwei

Bottas a nyári szünet után nem igazán tudott labdába rúgni, amikor Hamiltonnak nem voltak gondjai, és úgy véli, már mindegy, mi történik a versenyen, ő akkor is tudja, hogy megvan a tempója két pole pozícióhoz, és ezzel a tudattal készülhet 2018-ra. A Mercedes-csapat ügyvezetői jogkör nélküli elnöke, Niki Lauda is elismerte, hogy meglepte Bottas pole-ja.

– nyilatkozta Lauda a Sky Sportsnak. – Neki nagyon arra van szüksége, hogy olyan autót vezessen, ami tetszik neki. A vezetési stílusához passzoló autó kell neki, és itt nagyon jól beállítottuk az autóját. Pénteken és szombaton is gyorsabbak voltunk, a Mercedes autója csomagként jobb, és ez segít” – összegzett.

Hamilton nem bánta, hogy lemaradt a pole-ról - galéria! Forrás: DPPI/Florent Gooden

Lauda ettől függetlenül is lehetetlennek tartja, hogy Bottas az utolsó futamon megszerezze a pontverseny 2. helyét Sebastian Vetteltől. „Hacsak Vettelnek nem lesz gondja, de ezt kétlem. Viszont, ugyanúgy megvívnak majd egymással, ahol mindig is, aztán majd meglátjuk a végkifejletet” – tette hozzá a korábbi háromszoros világbajnok.

Hamilton nem bánja a vereséget

Gratulált csapattársának Hamilton is, aki úgy vélte, pénteken még jó irányba indult el a beállításokkal, az esti körülményekre viszont nem készült fel megfelelően. „Néhány módosítást végeztünk el a pálya lehűlésére készülve, és utólag ezek szerintem nem voltak helyesek. Jó kísérlet volt, amit az egész évben hanyagoltam, de végül is ezért küszködtem a balansszal” – magyarázta.

Toto Wolff, a Mercedes-Benz Motorsport igazgatója figyelmeztetett, hogy a megnyert világbajnokságok ellenére sem becsülhetik alá az utolsó versenyt. „Ez fontos lendületet ad a télre, és mindent bevetünk majd a győzelem érdekében. A hosszú etapok tegnap nagyon hasonlónak tűntek a Ferrarikkal és a Red Bullokkal, úgyhogy szoros csatára készülünk.”

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!