Vágólapra másolva!
A négyszeres világbajnok meghatódott a fogadástól, főnökei a csapat méltatása mellett Hamilton érdemeit is kiemelték.

Már a hétvégén zajló szezonzáró, az Abu-dzabi Nagydíj előtt megünnepelték az idei sikereket a Mercedes-csapatnál, ahol hétfőn sorfalat állva köszöntötték Lewis Hamiltont. A négyszeres világbajnok először Brixworth-be, az F1-es motorgyárba ment, majd a karosszériát fejlesztő részleget kereste fel Brackley-ben.

„Ez egy igen érzelmes nap. Nem is számítottam erre, köszönet mindenkinek a kedves fogadtatásért. A mai napot soha sem fogom elfelejteni, lenyűgözött, ahogy a gyárkapunál álltam, és láttam, ahogy mindenki engem vár az utcán állva. Hihetetlen kaland volt az idei év, közösen” – nyilatkozta Hamilton, aki már Mexikóban megnyerte az egyéni világbajnokságot.

Zsinórban a 4. világbajnoki címnek örülhetnek a Mercedesnél Forrás: Daimler AG/Steve Etherington for Mercedes-Benz Grand Prix Ltd./Steve Etherington

„Nagyon tisztelek és elismerek itt mindenkit. Régóta vagyok már ebben a sportban, de a Brixworth-ben és Brackley-ben tapasztalható munkamorál nagyon lenyűgöz. Amikor eljövök ide, mindig azt látom, hogy az emberek teljes erőbedobással dolgoznak, és ez engem is erre inspirál. Köszönöm a segítséget, amivel elérhetem az álmaimat, önök nélkül ez nem lenne lehetséges.”

Hamilton szerint az idei győzelmük volt a legjobb, mert egy másik csapattal kellett megküzdeniük, és komoly kihívásokon kellett felülkerekedniük.

Főnökei, Toto Wolff és Niki Lauda is méltatták a személyzet munkáját, de kiemelték Hamilton jelentőségét is az idei világbajnoki győzelemben. Sajtóhírek szerint már tárgyalnak arról, hogy meghosszabbítsák a brit pilóta szerződését, aki állítólag még több pénzt kér a csapattól a szolgálataiért. Az alkupozíciója azonban most a lehető legjobb.

„Az idei évben Lewis nyerte meg a bajnokságot a Mercedesnek, ez ilyen egyszerű – foglalta össze Lauda a Globónak. – Szerintem a Ferrarié volt a legjobb karosszéria-motor csomag, és most a Red Bull is utolért minket, de Lewis istenien vezetett, úgy, mint még soha, hibák nélkül. Ez hozta meg nekünk a bajnoki címet.”

Lauda úgy vélte, Hamilton még mindig lehet jobb pilóta.

„A tapasztalt versenyzők nagydíjról nagydíjra, évről évre egyre jobbak lesznek. Csak így lehet sikeressé válni bármilyen sportban” – jelentette ki, és tulajdonostársa, Toto Wolff is elismerte, hogy Hamilton „a legnagyszerűbb pilóta, akivel valaha dolgoztam. Természetesen, nagyon akarjuk, hogy velünk maradjon.”

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!