Vágólapra másolva!
A csapatok korábban megegyeztek abban, hogy jövőre száműzik az autókról a sokak által nem kedvelt cápauszonyokat, aztán visszatáncoltak volna. A McLaren nem hagyta.

Keresztbe tett az ellenfeleknek a McLaren azzal, hogy nem engedték a cápauszonyok megtartását a 2018-as autókon. Ezek a sokak által nem kedvelt nyúlványok az idei autókon tértek vissza annak érdekében, hogy irányítsák a légáramlatokat a pilótafülke és a hátsó szárny között, csökkentve a turbulenciát. Egy baj azonban van velük: még az F1-ben is sokan rondának tartják.

Az uszonyok megtartásához szabálymódosításra van szükség, ilyen későn azonban már minden csapat beleegyezése kellene ahhoz, hogy jövőre is felkerüljenek az idomok az autókra. A McLaren nem állt be a sorba, a stratégiai munkacsoport legutóbbi ülésén ők inkább egy kisebb változat mellett érveltek.

Sokat takar az uszony? Forrás: Picture-Alliance/AFP/Hoch Zwei

A helyzet fejfájást okoz a tervezőknek, mert ilyenkor már előrehaladott állapotban vannak a jövő évi autók fejlesztése terén, ez azonban alaposan befolyásolja az autók aerodinamikáját, amit a jövőre biztosan bemutatkozó glória is megbonyolít. Eric Boullier, a McLaren versenyigazgatója azonban kijelentette, a csapat érdekeit is szem előtt kellett tartania.

– szögezte le. – Néhány csapat megpróbált ügyeskedni, és a saját autómodelljüknek kedvezőbb változatot helyzetbe hozni, de a jövő évi szabályokat már elfogadtuk, úgyhogy, ha nincs egyhangú egyetértés, akkor nincs ok a változtatásra” – magyarázta a francia szakember, aki jövőre a Renault motorral megpróbálja visszavezetni a McLarent az élmezőnybe.

Tavaly magasabbak voltak a szárnyak Forrás: DPPI/Frederic Le Floc H

Boullier azzal is érvelt, hogy a cápauszony eltakarja a hátsó szárny egy részét, ezért nehezebb eladni azt reklámfelületként, de a Force India operatív igazgatója, Otmar Szafnauer nem volt meggyőződve arról, hogy tényleg ez motiválja a McLarent. „Hamarosan véglegesítenünk kell a motorburkolatot, úgyhogy jó lenne ismerni a szabályokat” – mondta.

– magyarázta Szafnauer. – Inkább ez az oka, mint az uszony, ami bizonyos nézőpontokból valóban eltakarja egy részét, de szemből nem is látni. Azért nem látni a szárnyat, mert most már nagyon alacsonyan van. Ez nálunk is elég nagy felületet elvesz a szponzoroktól” – tette hozzá.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!