Társoldalunk:

Vettel: Itt egyik Mercedest sem lesz könnyű legyőzni

2017.11.10. 21:51

A Ferrari és a Red Bull szerinte közel van egymáshoz az első interlagosi edzésnap alapján, de az Ezüstnyilak előnye akkora, hogy Bottas is elérhetetlen távolságba kerülhet tőlük.

A Brazil Nagydíj nyitónapja nem alakult túl biztatóan a Ferrari számára: a napi összesítésben Kimi Räikkönen a 4., Sebastian Vettel pedig a 6. helyre került, és a legjobb köridejeik 5-7 tizedmásodperccel maradtak el a mercedeses Lewis Hamilton által a délelőtti szabadedzésen felállított új pályacsúcstól. Habár délután Vettel 0,360 másodpercre csökkentette a hátrányát, elismerte, hogy az eddig látottak alapján a hétvégén nemcsak Hamilton, hanem a csapattársa, Valtteri Bottas is elérhetetlen távolságba kerülhet tőlük.

Szerintem a Mercedes nagyon erősnek tűnt, úgyhogy ők lesznek elöl, mind a két autójuk. Mögöttük viszont nagyon szoros a dolog köztünk és a Red Bull között"

– mondta péntek délután, rámutatva, hogy Hamilton és Bottas a körülményektől függetlenül, mindkét keverékű gumin feltűnően jó tempóra voltak képes.

A Ferrari nem kezdett erősen InterlagosbanForrás: AFP/Evaristo Sa

Vettel annak ugyanakkor örült, hogy a várt eső nem áztatta el Interlagost, így a Ferrari zavartalanul bonyolíthatta le a felkészülését: a nap folyamán 157 kört tettek meg, amivel csak a Mercedestől maradtak el. A kérdésre, hogy miből merít motivációt, miután a vb-t két héttel ezelőtt, Mexikóban végleg elvesztette, azt válaszolta: „Szeretek vezetni, úgyhogy kellemes volt megtenni egy csomó kört. A pályán nagyobb nyugi van, mint a pályán kívül! Élveztem."

A Ferrari az egyenesben 7-8 km/ó-val le volt maradva a Mercedes csapataitól, ennek ellenére a nagy leszorítóerőt igénylő, papíron inkább nekik kedvező középső szektorban is Hamilton érte el a legjobb részidőt.

Kimi Räikkönen, aki délelőtt gyorsabb volt a csapattársánál, és ő jegyezte a Ferrari pénteki legjobbját is, délután viszont rázkódással küzdött az első szett gumiján, nem tulajdonított különösebb jelentőséget az eredménynek.

„Ez még csak péntek, ezért szokás szerint mindenfélét kipróbáltunk, és igyekszünk tanulni belőlük – mondta, megjegyezve, hogy nem érdekli, bejön-e a meteorológusok jóslata a szombati esőről. – A gumiknak főszerep jut majd, mint itt mindig. A teljesítményünk azon múlik majd, hogy működnek-e, és meddig bírják."

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!