Vágólapra másolva!
A sport korábbi nagyura szerint nem szabad félvállról venni a fenyegetést. A Stratégiai Munkacsoport a bevételek elosztását a héten még nem bolygatja, a költségplafon viszont terítékre kerül.

Amikor a Liberty Media megvásárolta a Forma-1-et, kezdettől fogva nyilvánvaló volt, hogy komoly csatákat kell majd megvívnia a sport jövője érdekében, az esélyek kiegyenlítése végett igazságosabbá téve a bevételek elosztását, valamint csökkentve a versenyzés költségeit. Ez eleve nem ígérkezett könnyűnek. Számítani lehetett rá, hogy ellenállásba fog ütközni a jelenlegi rendszer kedvezményezettjei, vagyis az élcsapatok részéről, és a múlt héten ki is robbant az első nyílt konfliktus emiatt, amikor a négy aktív gyártóból három kritizálta a 2021-től tervezett új motorszabályokat.

Ezeket a Mercedes és a Renault is veszélyesnek ítélte, a Ferrari elnöke, Sergio Marchionne pedig egyenesen azzal fenyegetőzött: ha nem tetszik nekik az irány, amelyet a Forma-1 követni fog, annak ellenére kiszállnak, hogy a nevük egybe forrt a sporttal.

Bár nem ez az első eset, hogy így próbálják zsarolni a szabályalkotókat, Bernie Ecclestone szerint Marchionne fenyegetését ezúttal komolyan kell venni.

„Ha olyan szabályok születnek, amelyekről a Ferrari úgy gondolja, hogy küszködni fog miattuk, és nem kapják meg a megfelelő pénzt, dobbantanak – nyilatkozta az Independentnek. – Nem akarnak költségplafont meg ilyeneket."

Marchionne fenyegetését nem szabad félvállról venni Ecclestone szerint Forrás: © FERRARI MEDIA/© Foto Studio Colombo

„El akarnak költeni mindent, amit csak megengedhetnek maguknak, és ezzel a hozzáállással én is végig azonosulni tudtam. Aki nem tud költekezni, menjen el. Ha így csak három-négy csapat maradna meg, tenni kellene valamit, de amíg ez nem következik be, úgysem fog történni semmi.

A Ferrari – és a hagyományos élcsapatok – érdekei többszörösen sérülhetnek a Liberty Media tervei miatt, az F1 új tulajdonosa ugyanis a kereskedelmi bevételek kisebb részét osztaná szét, így az elképzelései között szerepel a legértékesebbnek tartott alakulatoknak alanyi jogon adott, több tízmillió dollár értékű bónusz megszüntetése is.

Ebből biztosan óriási politikai harc alakulna ki, de a Stratégiai Munkacsoport keddi ülésén az Autosport értesülései szerint még nem kerül majd szóba. Egyelőre inkább a költségplafon ötlete lesz terítéken, amely azonban az Ecclestone által felvázolt okok miatt nem kevésbé kényes téma: az FIA korábbi elnöke, Max Mosley bele is bukott, amikor megpróbálta ráerőltetni a csapatokra.

Az ügy ugyanakkor meglehetősen sürgős, mert 2020-ban lejárnak a bevételek elosztását szabályozó, az istállók és a kereskedelmi jogok tulajdonosa között még Ecclestone által kötött kétoldalú szerződések.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!