Räikkönen fittyet hány a bírálókra

Forma-1, Kimi Räikkönen
Ferrari's Finnish driver Kimi Raikkonen (C) rides a vintage car during the drivers' parade before the start of Formula One Japanese Grand Prix at Suzuka on October 8, 2017. / AFP PHOTO / Kazuhiro NOGI
Vágólapra másolva!
Nem hazudtolta meg önmagát, amikor kijelentette, hogy nem érdekli, mit gondolnak róla mások. Szerinte nem vezetett rosszul idén.

Ki kell ábrándítanunk azt, aki esetleg azt gondolta, Kimi Räikkönen a szívére veszi az őt ért kritikát. A finn Austinban kijelentette, hogy egyáltalán nem érdekli, mások mit vágnak a fejéhez, hogyan értékelik a teljesítményét.

A szerződését ismét megtoldotta egy évvel a Ferrari, pedig szép számmal akadnak olyan kritikusok, akik szerint nem érdemli meg a hosszabbítást. Míg Sebastian Vettel a szezon ázsiai szakaszáig versenyben volt a vb-címért, a győzelem nélkül álló Räikkönen hamar kiszállt a játszmából, és egy-két villanástól eltekintve – mint amilyen a monacói pole-ja volt – nem vitézkedett.

- jelentette ki Räikkönen. - Tudom, mire vagyok képes."

"Bizonyos okokból egyes napok könnyebbek, mint a többi. Nem lennék itt, ha nem érezném azt, hogy jól vezethetek, gyors lehetek."

Räikkönen nem foglalkozik a bírálatokkal Forrás: AFP/Kazuhiro Nogi

"Közel sem szereztem annyi pontot, amennyit akartam, de ezt számos tényező együttesen okozza. A csapattal és a közeli munkatársaimmal nagyon elégedett vagyok."

Räikkönennek valószínűleg be kell érnie a tabella 5. helyével az esztendő végén, mert nincs sok sansza, hogy a maradék négy futamon ledolgozza 44 pontos hátrányát Daniel Ricciardo mögött,

bár érzése szerint a Ferrari autója elég jó ahhoz, hogy az összes hátralevő versenyt megnyerjék.

Max Verstappent 37 egységgel előzi meg.

Fontosnak tartja, hogy a Ferrari jövőre kikúrálja a megbízhatósági problémákat, és 2017-re már nem említett konkrét célokat az eredményekkel. "Megpróbáljuk jól befejezni a szezont. Utána lezárjuk, és tiszta lappal indulunk" - tette hozzá.