Vágólapra másolva!
Bíztató szezonkezdet után a Távol-Keleten teljesen leírták magukat, de Sebastian Vettel szerint a Ferrari így is sokkal messzebb jutott, mint ahogy azt sokan várták.

Motorhiba miatt újabb versenyt adott fel Sebastian Vettel, ezzel 59 pontra nőtt a hátránya a futamot megnyerő, és a negyedik világbajnoki címe felé tartó Lewis Hamilton mögött. Vettel a szezon kezdetétől egészen az Olasz Nagydíjig vezette a pontversenyt, azóta viszont három versenyből kettőt feladott, és Malajziában is csak a 4. helyezett lett, miután a mezőny végéről rajtolt.

Bár matematikai esélye továbbra is maradt, Vettel legutóbbi kiesése után már csak az a kérdés, hogy Hamilton mikor nyeri meg az idei világbajnokságot. Erre akár már a következő, USA Nagydíjon lehetősége nyílik. A Mercedes pilótája akkora előnybe került, hogy ha a következő két futamon kiesik és Vettel nyer, még akkor is 9 pontos előnnyel várhatja a szezon utolsó két futamot.

Vettel lassan matematikailag is búcsút mondhat a világbajnoki címnek - galéria! Forrás: Picture-Alliance/AFP/Verwendung weltweit/Hoch Zwei

A német versenyző ettől függetlenül nem kezdte el bírálni a Ferrarit, de elismerte, hogy megsebezve érzi magát, és nehezére esett pozitívumokat találni a helyzetében.

„Normális, ha az ember kritikus, különösen akkor, ha rosszra fordulnak a dolgok. Ez a munkánk része – nyilatkozta a Sky Sportsnak, és akkor még nem tudta, hogy a himnusz kihagyása miatt még egy figyelmeztetést is kapott. – Meg kell védenem őket, mert eddig hihetetlen munkát végeztünk. Természetesen nagy kár az előző két versenyért a műszaki hibák miatt, de az ilyen előfordul néha.”

„Van még esélyünk, de már valóban nem tudjuk annyira irányítani a dolgokat, amennyire szeretnénk – ismerte el. – Alapvetően a csapat jó irányba tart, és versenyről versenyre javulunk. Szerintem sokkal messzebb jutottunk, mint ahogy azt az emberek várták. Az biztos, hogy sok a pozitívum, de ez nem az a nap, amikor az ember ezekkel foglalkozik.”

Mercedes: Hihetetlen a Ferrari balszerencséje

Hihetetlennek nevezte a Ferrari formáját Toto Wolff, a Mercedes-Benz Motorsport igazgatója, és azt mondta, átérzi a Scuderia „borzasztó” helyzetét, és megpróbált néhány jó szóval kiállni az ellenfelük mellett.

„Én azt tapasztaltam, hogy ez inspirálja a versenyzőket a fejlődésre, megkeresik a gyengeségeiket, és próbálnak javítani rajtuk az autóban és azon kívül is. Lewis is kielemezte a télen, hogy mi ment tavaly félre, aztán teljesen más emberként tért vissza. Azóta egy pillanatnyi megingása sem volt” – magyarázta Wolff.

Az 5. helyen célba érő Kimi Räikkönent is megkérdezték arról, hogy szerinte meg tudják-e oldani a megbízhatósági gondokat, amik olyan sok kárt okoztak Vettelnek, de Räikkönen nem igazán vette a lapot. „Nálam sem volt ideális – mondta rezzenéstelen arccal. – Ez a csapatnál egyáltalán nem jó senkinek sem. Elég sok dolog jött elő a semmiből, bőven akad megoldandó teendő."

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!