Vágólapra másolva!
Malajzia kiesése után megváltozhat az F1 ázsiai menetrendje, és az F1 menedzsmentje a nagy hagyományokkal bíró Német Nagydíjjal is kezdene valamit.

Jövőre ismét megrendezik az F1-es Német Nagydíjat, de a verseny hosszú távú jövője továbbra sem rendezett. A németek még Bernie Ecclestone idején álltak át arra, hogy csak kétévente tartják meg a futamot, de a sport új vezetése nagyon szeretné, ha a Német Nagydíj helyzete rendeződne. Chase Carey, az F1 elnök-vezérigazgatója „nagyon fontosnak” nevezte Németországot.

„Nagyon nyilvánvaló, hogy növekedni akarunk Amerikában és Ázsiában, de a sport hagyományai a prioritások élén szerepelnek, és ez Nyugat-Európához kötődik – idézte Carey-t a Die Welt. – Németország a legnagyobb és leginkább virágzó ország Nyugat-Európában, remek sporttörténelemmel. Az egyéni és a konstruktőri világbajnokunk is német.”

Hiába sikeresek a német gyártók és a német pilóták az F1-ben, a helyieket már nem hozza lázba a sport Forrás: AFP/Thomas Kienzle

Carey azt mondta, a már meglévő alapokra építkeznének, de nem fejtette ki, hogy mit értett ez alatt, és nem volt hajlandó nyilatkozni az ingyenes németországi TV közvetítésről sem, mert szerinte ez ellentéteket szül a tárgyaló felek között. Nemrég bejelentették, hogy az USA-ban az ESPN-hez kerülnek a közvetítési jogok, és szponzorációs irodát nyitnak New Yorkban.

A Malajziai Nagydíj megszűnése után Ázsiában újabb utcai versenyek jöhetnek.

Sean Bratches, az F1 kereskedelmi igazgatója „ikonikus városokban” szeretne futamokat látni, és a Motorsport.com úgy értesült, hogy a vietnámi Hanoi vezetésével is tárgyalnak egy esetleges versenyrendezésről. Ezt a várost még szintén Ecclestone dobta be a kalapba, és az F1 egyik főszponzora is örülne, ha rendeznének ott versenyt.

Az F1 egyik főszponzora szívesen látna egy vietnámi versenyt is Forrás: DPPI/Frederic Le Floc H

Bratches asztalán több, mint 40 megkeresés hever versenyrendezést fontolgató helyszínektől, köztük Portugáliával és Törökországgal, de kemény kézzel kell válogatnia, mert jövőre már 21 versenyt rendeznek, és Bratches szerint különböző szerződések miatt évente 25-nél többet nem szervezhetnek.

Sanghajjal nemrég további három évre leszerződtek,

de lehetséges, hogy egy újabb kínai verseny is bekerül a naptárba, feltehetőleg Peking utcáin, ami Sanghaj után a világ második legnépesebb városa. Az amerikai bővítésről egyelőre nem jelentek meg konkrétumok, de az időzónák miatt valószínűleg inkább a keleti part helyszínei esélyesek arra, hogy bekapcsolódjanak a sport vérkeringésébe.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!