Vágólapra másolva!
A Japán Nagydíj első edzésnapján az eső miatt sok nyitott kérdés maradt, ám a csapatok valójában így is több információt szereztek, mint várták. Úgy tűnik, a Mercedes visszatért a rendes kerékvágásba, a Ferrarit azonban nem tudta lerázni. Mi várható a hétvégén?
Pénteken a lágy és a szuperlágy gumikon is Vettel érte el a legjobb időt, de a megkurtított edzésnap miatt ebből nem sokat lehetett leszűrni Forrás: Picture-Alliance/AFP/Hoch Zwei

A múlt hétvégi Malajziai Nagydíj óta eltelt pár nap mindkét élcsapat számára nyugtalanító volt. Vajon fény derül-e a kettős motorhiba pontos hátterére, és megmenekül-e Sebastian Vettel sebességváltója a Lance Stroll-lal a levezető körben történt bizarr ütközés után? A Ferrarinak ezekre a kérdésekre kellett választ kapnia Szuzuka előtt, míg a Mercedesnek az okozhatott álmatlan éjszakákat, hogy a szepangi tempójuk szokatlanul gyenge volt, erőből csak az 5. helyet tudták volna megszerezni a papíron nekik fekvő pályán.

Ami a Ferrarit illeti, ők fellélegezhettek – úgy-ahogy. Bár a Vettelt az időmérőn, Kimi Räikkönent pedig még rosszabb pillanatban, a rajt előtt félreállító problémát a turbó kompresszorát a hengerfejjel összekötő légcső gyártási hibájára vezették vissza,

a csapat technikai igazgatója, Mattia Binotto pénteken elismerte, hogy az okokat még nem sikerült teljesen feltárniuk.

Azt mondta, ilyen hibajelenséget előzőleg sem a fékpadon, sem a pályán nem tapasztaltak, ezért köze lehetett a magas hőmérséklethez illetve páratartalomhoz. „Malajziában kétszer is jelentkezett ugyanaz a hiba, tehát semmiképpen nem zárható ki, hogy a körülmények befolyásolták negatívan a megbízhatóságot" – tette hozzá. A Ferrarinál ettől függetlenül meglehetősen biztosra veszik, hogy többé nem lesz hasonló gondjuk; Szuzukában Räikkönen is megkapta az idei utolsó motorját, amely a legfrissebb specifikációból való, és állítólag könnyebb, valamint kb. 10 lóerővel izmosabb az előzőnél, jóllehet, az alacsonyabb, 0,9 liter/100 km-es olajfogyasztási korláthoz igazodik.

Vettel ezt kényszerűségből már a múlt héten, Szepangban megkapta, sőt mindjárt beszereltek az autójába egy ötödik motort is, ha már büntetlenül megtehették a Q1-ben történt kiesése miatt. Úgy tűnik, a váltójáért sem kell aggódnia, mert a vizsgálatok szerint túlélte a Williamsszel való találkozást, bár ez biztosan majd csak a szombat délelőtti szabadedzésen derül ki, amikor visszaszerelik az autójába.

Ezzel szemben a Mercedes egyik versenyzőjéről pénteken kiderült, hogy váratlanul szüksége lesz egy új váltóra. A csapat szerencséjére nem a vb-cím legfőbb várományosáról, Lewis Hamiltonról, hanem Valtteri Bottasról van szó, aki egyébként nem először gyűjt be egy 5 rajthelyes hátrasorolást emiatt az idén: már Silverstone-ban is ugyanígy járt.

A fejlemény nem megnyugtató Hamilton számára sem, mivel akkor csőstül jött ez a probléma,

egy futammal korábban, a Red Bull Ringen ugyanis az ő autójában kellett váltót cserélni.

Bottas büntetése azt jelenti, hogy – ha semmi rendkívüli nem jön közbe – a Red Bullok biztosan előle rajtolnak majd. A múlt hétvégén azonban gyorsabbak voltak Hamiltonnál is, aki maga sem értette, honnan húzta elő a pole pozíciós körét a Q3-ban, de tisztában volt vele, hogy Vettel motorhibája nélkül még így sem lett volna reális esélye az élre kerülni. A Mercedes a versenyen nem tudta tartani a lépést a Red Bull-lal: Max Verstappen megelőzte Hamiltont, aztán simán elhúzott tőle, és Daniel Ricciardo valószínűleg csak azért nem tett hasonlóan, mert a rajtnál rossz ívet választva hátraesett Bottas mögé, túl sok időt veszítve mögötte.

Különösen aggasztó volt, hogy amikor a rajtrács végéről indulva felzárkózott Ricciardóhoz, Vettel ugyanannyival haladt Hamilton mögött, mint az első kör befejeztével, holott közben végig kellett előzgetnie a fél mezőnyt. Nem volt apelláta, a Mercedesnek rá kellett jönnie, hogy miért szenvedett Malajziában; Szingapúrban számítottak rá, hogy nem lesznek a Ferrari és a Red Bull szintjén, ott viszont gyorsnak kellett volna lenniük.

Hamilton utalt rá, hogy a W08 „DNS-ébe kódolva" is van pár olyan korlát, amelyet majd csak jövőre tudnak átugrani. Alighanem olyasmikre gondolhatott, mint az autójuk kisebb hosszirányú dőlése – a Mercedes régóta ezt az aerodinamikai koncepciót követi –, de nem volt kibékülve a Szepangban bevetett új aerodinamikai csomaggal sem. A múlt hétvégén ezért még a régit használta, sőt a mérnökök unszolása ellenére Japánban sem akart áttérni az újra, végül mégis beadta a derekát, és a péntek délelőtti edzésen megnyugodva vette tudomásul, hogy a Mercedes „visszatért a rendes kerékvágásba."

– jelentette ki.

Töredékes, de ígéretes adatok

Hamilton nem ok nélkül bizakodik: a nyitónapon az első pillanattól kezdve gyorsnak tűnt, nem úgy, mint Szepangban, ahol ha esett, ha száraz volt a pálya, reménytelenül lemaradt. Szuzukában végül Vettel nyerte a péntek délelőtti edzést, de csak 0,211 másodpercet vert világbajnoki ellenfelére. A 3. helyen végző Ricciardo további 0,164-gyel bizonyult lassabbnak Hamiltonnál, ami erre a hétvégére is szoros, három résztvevős harcot ígér.

Délután mindössze öten tettek meg mért kört az esőben, közülük Hamilton volt a leggyorsabb Forrás: Picture-Alliance/AFP/Hoch Zwei

Itt azonban érdemes megállni egy szóra. Pénteken egész napra mostoha időjárást, sőt kifejezetten nagy mennyiségű csapadékot jósoltak a meteorológusok, ezért a csapatok arra is felkészültek, hogy az egész napot le kell írniuk.

Ennél kicsit jobban jártak, mivel az eső csak a délutáni edzést mosta el, de így is legfeljebb feleannyi adatot lehetett szerezni a megszokotthoz képest.

Az előrejelzést látva mindenki áttette a délutánra tervezett programját délelőttre, de ez mégsem volt ugyanaz: rendes időmérő-szimulációt szinte senki nem futott, és a körülmények egyébként sem voltak olyanok, mint az időmérőn és a versenyen, a későbbi napszakban várható. A nyers aszfalt ehhez képest még a legkisebb gond volt, hiszen Szuzukát gyakran használják, így általában nem javul drasztikusan a tapadása a hétvége folyamán.

Délelőtt tehát nem vesztegették az idejüket a csapatok. Néhányan, mint a Force India, a McLaren, vagy a Renault, a közepes gumikon tették meg az ellenőrző köreiket, a többség viszont a lágyakon kezdte meg az edzést. Ez a keverék az idén nagyon fekszik a Mercedesnek, és ez most is így volt: eleinte Hamilton és Bottas vezetett. Vettel ekkor 6 tizeddel gyengébb idővel állt a 3. helyen, s bár végül a lágy gumikkal is ő érte el a nap legjobb (1:29.419-es) eredményét, ezt annak köszönhette, hogy a riválisaival ellentétben bevetett belőlük egy második szettet.

A szuperlágy keveréken szokás szerint fordult a kocka, és a Ferrari lett a gyorsabb.

Vettel 1:29.166-os kört futott, amivel kapásból 2 tizedre közelítette meg Michael Schumacher 2006-ból származó pályacsúcsát, és 1,5 másodpercet vert Nico Rosberg tavalyi pole pozíciójára. Ez persze az idei autók hatékonyabb aerodinamikájának és a tapadósabb gumiknak tudható be, de így is egészen elképesztő, pláne, ha meggondoljuk, hogy Vettel köre nem volt zavartalan, mert vesztett némi időt a forgalom miatt. Ráadásul a gumijai addigra nem is lehettek tökéletes állapotban, mivel előzőleg már kiment velük a pályára, csak az edzést éppen akkor kellett megszakítani Carlos Sainz csúnya balesete miatt.

@carlosainz exits the hairpin and #JapaneseGP #FP1 #Formula1 #F1

FORMULA 1® (@f1) által megosztott bejegyzés,

Vettel ideális körülmények között nyilván sokkal jobb időre lett volna képes; ha azzal számolunk, hogy a Pirelli szerint jelenleg kb. 7 tizedmásodperc van a kétféle gumi között,

a Ferrari legjobb körének valahol 1:28.7 magasságában kellett volna alakulnia.

Ez már nem annyira biztató a Mercedes szempontjából, bár az igazsághoz hozzátartozik, hogy Hamilton a legjobb köre után ment még egy lassút és egy gyorsat, míg Vettel rögtön visszatért a bokszba.

Valójában még valószínűleg egyik csapat sem gyúrt az időmérőre úgy, ahogy a péntek délutáni edzésen szokás, ezért az egy mért körös tempójuk rejtve maradt, de Bottas szereplése megint aggodalomra adott okot. A finn versenyző saját bevallása szerint a pályafutása legmélyebb hullámvölgyében van, az önbizalma sincs a topon az utóbbi nagydíjakon tapasztalt hátránya miatt, és ezúttal is egy teljes másodpercet kapott Vetteltől. Ő a szuperlágy Pirelliken mindössze 7 századot javított a lágy gumis idejéhez képest.

„Az autónk jobbnak tűnt, mint Malajziában, de igyekeznünk kell még gyorsabbá tenni – figyelmeztetett.

Friday's big debate: who made the best boat? ⛵️ . #JapaneseGP #F1 #Formula1 #Suzuka #Rain

FORMULA 1® (@f1) által megosztott bejegyzés,

Ez azért nem jó jel, mert a Mercedesnek az idén pont a lágyabb keverékekkel voltak gondjai, konkrétan nem tudtak akkora tapadást kihozni belőlük, mint a Ferrari, és a pénteken történtek azt sugallják, hogy Szuzukában is így lehet majd. Ráadásul a felgumizott aszfalton rendszerint csökken az előnyük, ezért aggasztó, ha már péntek délelőtt sem végeznek a Ferrari előtt. Ugyanakkor még korán van, egyetlen edzésből nem lehet messzemenő következtetéseket levonni, és a Mercedes technikai igazgatója azt mondta, a csapatnál „viszonylag elégedettek" voltak a kiindulási balansszal és teljesítménnyel.

„Persze a második edzés kihagyása miatt egész hétvégén lemaradásban leszünk önmagunkhoz képest, de legalább úgy várjuk a holnapot, hogy tudjuk, milyen irányba akarunk elmenni az időmérőre és a versenyre való beállításokkal" – tette hozzá James Allison.

Veszélyes-e a Red Bull?

Mivel Hamilton már elég biztonságos, 34 pontos előnyre tett szert az összetettben, a Mercedesnek a műszaki hibák mellett leginkább amiatt kell aggódnia, hogy ha Vetteltől esetleg kikapnak, legalább a Red Bullok ne férkőzzenek be eléjük.

Szuzukában – különösen az első szektor legendás S-kanyarjaira való tekintettel – nagy leszorítóerőt használnak a csapatok, ami alapvetően a Ferrarinak és a Red Bullnak kedvezne, de mivel a jó aerodinamikai hatékonyság különösen fontos, a pálya mégis inkább a Mercedeshez passzol. Ricciardo úgy érezte, ők pénteken pont ezen a téren nem találtak rá az ideális kompromisszumra.

– mondta. – Úgy tűnt, a többieknél nagyobb leszorítóerőt használtunk. Át kell gondolnunk, hogy ez-e számunkra a legjobb út, vagy van előnyösebb kompromisszum a kanyartempónk és az egyenesben elért sebességünk között."

Már délelőtt is fenyegetően sötét volt az égbolt, de akkor még száraz pályán gyakorolhattak a csapatok Forrás: DPPI/Clement Marin

Bár Helmut Marko Malajzia után azt állította, immár a Red Bull kasztnija a legjobb a mezőnyben, a Renault motor extra löketet adó Q3-as motorüzemmódja híján az időmérőn normális körülmények között nem lesznek veszélyesek a Ferrarira és a Mercedesre. A verseny azonban más történet. Igaz, hogy Szuzukában nehéz előzni – a pálya elég keskeny, és a célegyenesben lévő egyetlen DRS-zóna végén kemény féktáv helyett egy gyors jobbos van –, statisztikailag mégsem létfontosságú a pole: a 28 eddigi futamból csak 13-szor nyert az, aki az élről rajtolt.

Ennek az egyik oka, hogy többféle stratégiára van lehetőség. Tavaly a két kiállás volt a kifizetődő, és ez valószínűleg az idén is így marad. Jóllehet, a pályák jelentős részén csökkent a kerékcserék száma a tavalyihoz képest, a gumik Szuzukában extrém nagy oldalirányú terhelést kapnak – különösen az első szektorban, a gyors irányváltások során, de a 130R-ben is, ahol az egész szezonban a leghosszabb ideig lép fel jelentős oldalerő. Emiatt a kopással és a hőfáradással is számolni kell.

Ez máshol komoly fejtörést okozhatna a Mercedesnek, de szerencséjükre Szuzukában nincs nagy hőség.

Hogy mekkora probléma lesz a gumik elhasználódása, az egyelőre nem derült ki; a hosszú etapok ehhez nem voltak elég hosszúak. A csapatok ugyan igyekeztek több időt tölteni a pályán, mint péntek délelőtt szoktak, de így sem tudtak rendes versenyszimulációkat futni, Sainz balesetével pedig még több időt vesztettek.

A versenyzők hosszú etapjai péntek délelőtt a lágy gumikon (X: kör, Y: mp). Szinte mindenki felváltva futott gyors és hűtőköröket Forrás: Farkas Péter - GPhírek

Ahogy a fenti grafikonon is látszik, a lágy gumikon gyakorlatilag mindenki felváltva futott gyors és hűtő/töltőköröket. Ha a legjobb köröket nézzük, a Mercedesnek volt egy pár tizedes előnye a Ferrarival szemben, és a tempójuk 7 kör után sem romlott, míg a Red Bull ezt a keveréket egyáltalán nem vetette be az edzés során.

A hosszú etapok a szuperlágy gumikon. Hülkenberg különösen gyors volt, ami arar figyelmeztet, hogy az adatokat fenntartásokkal kell fogadni Forrás: Farkas Péter - GPhírek

A szuperlágy gumikon született néhány értelmesebb etap, különösen Hamiltoné volt figyelemreméltó, aki a 7 köréből 6-ot nagyon kiegyensúlyozottan, 1:33/1:34 határán teljesített. Verstappen hasonlóan egyenletesen ment, de egy hajszállal elmaradt tőle, a Ferrari viszont sokkal gyorsabb volt – csakhogy Räikkönen 3, Vettel pedig mindössze 2 gyors kört tett meg egyhuzamban.

Ettől tehát nem lettünk sokkal okosabbak, pláne, ha figyelembe vesszük, hogy Nico Hülkenberg gyakorlatilag mindenkinél erősebb etapot futott, és a legjobb körével még a Ferrarikra is rávert közben.

A Renault kétségkívül fejlődik, de azért nem ennyire...

Mindent összevetve a Japán Nagydíj foghíjas pénteki edzésnapja több kérdést vetett fel, mint amennyit megválaszolt, ami a mi szempontunkból csakis jó lehet: a küzdelem teljesen nyitott maradt.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!