Vágólapra másolva!
Vettel szerint az elnök, a Malajziában történtek miatt dühös Sergio Marchionne szavait felnagyították, ő úgy tudja, nem lesznek jelentős személycserék a motorhibák után. A Ferrarinál megértették, mi volt a probléma oka.

Miután a múlt hétvégi Malajziai Nagydíjon a Ferrarit kettős motorhiba sújtotta, az elnök, Sergio Marchionne átszervezést és személycseréket helyezett kilátásba a csapatnál, mindenekelőtt a minőségbiztosítási részlegnél. Sebastian Vettel azonban a szuzukai hétvége előtt azt mondta, ő nem tud ilyenekről, Marchionne szavait valószínűleg felnagyították, vagy egyszerűen csak hirtelen felindulásból hangzottak el.

– figyelmeztetett Vettel. – Ha valami a pályán megtörtént, nincs mit tenni. A szingapúri rajttal kapcsolatban nem igazán tehetünk semmit."

Hé, az a kép fordítva van! Vettel autogramot oszt a Japán Nagydíj előtt Forrás: AFP/Kiyoshi Ota

„Malajziában olyan gondjaink voltak, amelyek akadályoztak Kimit és engem is. Teljesen normális, hogy ilyenkor igyekszünk megérteni az okokat, és akár személycserékre is sor kerülhet, de ismervén a csapat belügyeit, szerintem nincs pánik, és nem tervezünk nagy lépéseket. Talán inkább az interjú időzítéséből tűnhetett így, amennyire azonban én tudom, semmi komoly nem fog történni."

Vettel motorja Malajziában már a szombati szabadedzés végén dadogni kezdett, ezért az időmérő előtt elővigyázatosságból kicserélték. Ennek ellenére a Q1-ben megint elromlott, így a német ásznak másnap a mezőny végéről kellett megkezdenie a versenyt, míg Kimi Räikkönen el sem tudott indulni, mert az ő autóján a rajt előtt jelentkezett egy probléma.

A hírek szerint mindhárom esetben ugyanaz az alkatrész – a turbó gyártási hibás légcsöve – lehetett a felelős, s bár ezt Vettel nem erősítette meg, azt mondta, feltárták a történtek hátterét.

– mondta. – Még csak pár nap telt el, és az alkatrészeket hazaküldtük, hogy mindent megtudjunk róluk. Mindenesetre elég biztos vagyok benne, hogy itt már nem lesz gond."

Ezt így látja Räikkönen is. A Ferrari világbajnoki ambícióira óriási csapást mértek a műszaki hibák, különösen a szingapúri rajt után, amelynél mindkét versenyzőjük kiesett, amikor összeütköztek Max Verstappennel. Pedig a két utóbbi futamon a Ferrari tűnt a legerősebbnek, Vettel hátránya mégis 34 pontra nőtt Lewis Hamiltonnal szemben, és lehetett volna rosszabb is: fennállt a veszélye, hogy a Japán Nagydíjon váltócserére lesz szüksége a malajziai levezető körben történt bizarr ütközés miatt.

A vizsgálatok alapján úgy tűnik, ezt sikerült megúsznia, így nem vár rá rajtbüntetés. „Amíg nem szereljük vissza az autóba, ami szombaton lesz, nem tudhatjuk biztosan, de én úgy tudom, rendben kell lennie" – mondta a váltóról Vettel.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!