Vágólapra másolva!
A német versenyző már a rádión is élcelődött, amikor Fernando Alonso több kanyaron keresztül feltartotta őt, és ezzel lélegzetvételnyi előnyhöz juttatta Daniel Ricciardót.

Kétszer is találkozott Sebastian Vettel és Fernando Alonso a Malajziai Nagydíj során. A Ferrari versenyzője a 20. helyről indulva hamar utolérte a McLarent, de csak néhány kör alatt tudta megelőzni őt, majd a futam végső szakaszában Daniel Ricciardót üldözve készült arra, hogy lekörözze a spanyolt, aki épp azelőtt távozott a Ferraritól, hogy Vettel megérkezett volna oda.

Alonso akkor azt mondta, hogy Ferrari-szurkoló maradt, és többször is minden jót kívánt a csapatnak, Vettellel viszont az évek során többször is heves csatát vívtak, és a McLaren pilótája ezúttal sem igyekezett, hogy utat engedjen a négyszeres világbajnoknak. Míg Ricciardo szinte simán elment mellette, Vettel több kanyaron keresztül is beragadt mögé.

Alonso itt még pozícióért harcolt Vettellel - galéria! Forrás: LAT Images/Steven Tee

„Gyerünk, Alonso! Ennél többet néztem ki belőled! – élcelődött Vettel a rádión, és a futam után is bírálta az elődjét. – Fernando úgy döntött, hogy közénk áll. Azt hiszem, amikor elhagyta a Ferrarit, azt mondta, hogy Ferrari szurkoló maradt, de ma nem úgy viselkedett, mintha az lenne” – tette hozzá Vettel, aki a következő körben egyszer támadni tudta Ricciardót, majd lelassított.

Vettel kritikája azonban süket fülekre talált, Alonso is kifigurázta a német pilótát.

„Kék zászló, kék zászló, igaz? – viccelődött, arra utalva, hogy Vetteltől gyakran hallani rádióüzeneteket, amikor úgy érzi, nem engedik el elég gyorsan. – Nem tudom, nem láttam még a televízióban. Az autóban ülve okénak tűnt a helyzet, de tőle már sokszor hallhattuk, hogy követeli a kék zászlókat, úgyhogy ez is csak egy ilyen alkalom volt.”

A Malajziai Nagydíj ritka alkalom volt abból a szempontból, hogy Alonso vereséget szenvedett Stoffel Vandoorne-nal szemben, és csapattársával ellentétben nem szerzett pontokat. Ezért a Williams versenyzőit hibáztatta, mert összeértek egymással a rajtnál, ezért Alonso is pozíciókat vesztett, majd beragadt az ellenfelei mögé, és nem tudta kiautózni azt, ami a McLarenben benne volt.

Míg Alonsónak ártottak a Williamsek, Vandoorne-nak kedveztek, mert a bokszkiállás után helyet kellett cserélniük a pályán, így a McLaren pilótája előnybe került.

„Remekül, nagyszerűen rajtoltam, aztán tudtam, hogy nehéz lesz feltartani a Force Indiákat és a Williamseket, de csak (Sergio) Pérez előzött meg. Körről körre őrülten nyomtam, de közben próbáltam vigyázni a gumikra és spórolni a benzinnel is. Megterhelők voltak a körülmények, de sikerült tartani az előnyömet Lance (Stroll) előtt. Hihetetlenül elégedett vagyok a 7. hellyel.”

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!