Vágólapra másolva!
Már a Q1-ben kiesett, mert Ferrarijában felmondta a szolgálatot az elővigyázatosságból kicserélt motor, ezért a mezőny végéről kell majd rajtolnia, ami még halványabbá tette a világbajnoki reményeit. Ennek ellenére derűlátó a versennyel kapcsolatban.

A Ferrari számára a lehető legrosszabbul alakult a Malajziai Nagydíj időmérője: a pole pozícióra legesélyesebbnek tűnő Sebastian Vettel egy hajtásprobléma miatt már a Q1-ben kiesett, míg világbajnoki vetélytársa, a 28 pontos előnyben lévő Lewis Hamilton váratlanul feltámadva megszerezte az első rajtkockát, egy hajszállal végezve Kimi Räikkönen előtt.

Bár Szepangba a Mercedes érkezett favoritként, az időmérőig a Ferrari volt jobb formában.

Vettel számára az első baljós előjel a szombati szabadedzésen tűnt fel, amikor pár perccel a leintés előtt egy elektromos probléma miatt lelassult.

A csapat úgy döntött, elővigyázatosságból új motort szerelnek az autójába, mégpedig a legújabb specifikációjút, amelyet eredetileg a következő futamon, Szuzukában akartak először bevetni.

Vettelnek a mezőny végéről kell majd rajtolnia Malajziában - katt a galériához! Forrás: AFP/Mohd Rasfan

A munkával éppen végeztek az időmérő kezdetére, Vettel Ferrarijából azonban az első mért körében hirtelen fura hang jött ki, ezért lassan vissza kellett térnie a bokszba. Az istálló főnöke, Maurizio Arrivabene azt mondta, valószínűleg a motort a turbóval összekötő cső volt a hibás, ezt azonban az alapos vizsgálat lefolytatásáig nem tudják biztosan megítélni.

Vettelt a Q1 vége előtt majdnem visszaküldték a pályára, végül azonban nem indulhatott el, így a rajtrács legvégére került. Pár perccel később ennek ellenére emelt fővel állt a kamerák elő, és még mosolyogni is tudott, amikor a szerelők erőfeszítéseit méltatta.

– mondta. – Szerettünk volna újra kimenni a pályára, de amint beindítottuk a motort, az élő telemetrián láttuk a hőmérsékleti és nyomásadatokat. Gondolom, valamelyik nem volt megfelelő, és nem tudtuk volna időben kijavítani, ezért nem volt értelme folytatni."

„Ki kell derítenünk, mi volt a baj, de magát a motorcserét időben befejeztük. Sejtettük, hogy szoros lesz, mégis sikerült, a srácok csodát tettek ma. Úgy dolgoztak, mint az őrültek. Nagyon gyorsan végeztek, sajnálom, hogy nem tudtuk oda varázsolni az autót, ahová megérdemelték volna."

Vettel különösen azért tartotta elkeserítőnek a kiesését, mert vasárnap lett volna esélye ledolgozni a Hamiltonhoz képesti ponthátrányából, amely így viszont nagy valószínűséggel tovább fog nőni.

A versenyszimulációk során ugyanakkor a Ferrari tempója tűnt a legerősebbnek, ezért vasárnap még érez esélyt egy jó eredményre.

„Legalább megspóroltunk pár szett gumit, ami a segítségünkre lehet – mutatott rá. – Nyilván nem jó, hogy ennyire hátulról kell majd rajtolnom, de nem tudhatjuk, mi történik majd. Ezért nyitottan várom a folytatást, a versenyre fogok koncentrálni, nem arra, hogy mit jelent a pontok szempontjából. Csak lépésről lépésre!"

Vettel számára az egyetlen vigasz, hogy a Ferrari most büntetés nélkül egy teljesen új hajtásláncot szerelhet az autójába, hiszen hátrébb már nem sorolhatják, így a szezon végéig mindegyik elemből elég tartaléka lesz, pedig a turbóból már régóta az utolsónál tartott.

Räikkönen közel volt a pole-hoz

A Ferrari szenvedésére rátett egy lapáttal, hogy legfőbb ellenfelük bezsebelte a pole-t. Kimi Räikkönen a Q3 végén javított, és majdnem legyőzte Hamiltont, ám végül 45 ezredmásodperccel lassabbnak bizonyult nála.

„Ennyivel kikapni mindig csalódás – ismerte el. – De tudom, hogy kihoztam az autómból mindent, amit lehetett. Száz százalékos kör nem létezik, az autón is mindig van mit javítani, most azonban egész hétvégén jól viselkedett, azt kell mondanom."

A szingapúri rajtbalesetre utalva Räikkönen hozzátette, hogy igyekezni fog túljutni a verseny első száz méterén, utána viszont a győzelmet elérhetőnek tartja.

– jelentette ki. – Az autónk a versenyre nagyon jónak tűnik. Majd kiderül."

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!