Vágólapra másolva!
Szerinte az ellenfele a legnagyobbak közé tartozik, de az idén feltárt pár rést a pajzsán, amiből ő húzhatott hasznot.

Lewis Hamilton és világbajnoki ellenfele, Sebastian Vettel idei kapcsolata kissé hullámzóan alakult. A Mercedes versenyzője kezdetben többször nyíltan méltatta ferraris vetélytársát, hangsúlyozva, hogy milyen felemelő egy ilyen kvalitású sportoló ellen harcolni, a viszonyuk azonban hirtelen fagyosabbá vált a bakui incidens után, amikor Vettel úgy érezte, Hamilton szándékosan féktesztelte őt egy újraindítás előtt, ezért dühében felgyorsított, és rárántotta a kormányt.

Hamilton és Vettel viszonya a jelek szerint rendeződött Baku óta Forrás: © FERRARI MEDIA/© Foto Studio Colombo

Mivel ezért megbüntették, Hamilton pedig hátraesett a Mercedes meglazult fejtámasza miatt, Vettel a győzelmet bukta el a manőverével. Legutóbb, a két héttel ezelőtti Szingapúri Nagydíjon pedig hiába indult a pole pozícióból, a rajtnál rögtön kiesett, miután sokak szerint felelőtlenül vágott át a pálya másik oldalára, ahol Max Verstappennek nem volt helye lehúzódnia előle a másik oldalról érkező Kimi Räikkönen miatt.

Hamilton akkor Vettel védelmére kelt, aki szerinte valószínűleg nem láthatta a Red Bullt, mert az a holtterében volt, és a saját monzai rajtját hozta fel példakánt, mivel ott ő is úgy vágott be Lance Stroll elé, hogy nem tudta, hol van a Williams.

Úgy tűnik, a kapcsolatuk visszatért a rendes kerékvágásba, Hamilton a bakui és a szingapúri esetet mégis résnek látja Vettel pajzsán, amelyen keresztül sebezhető.

„Azt hiszem, végső soron fontos tisztelni azokat, akik ellen harcolunk – mondta az ITV-n futó Jonathan Ross Showban Vettelről. – Ő egy hihetetlen sportoló, kétségkívül egyike a legjobb versenyzőknek, akiket valaha láttunk. De jó, hogy az idén feltárult néhány gyenge pontja. Hálás vagyok ezért a legutóbbiért is."

Hamilton, aki a műsorban elismerte, hogy foglalkoztatta a visszavonulás gondolata is, úgy érzi, még mindig fejlődik, és az idén jobb teljesítményt nyújt, mint egy évvel ezelőtt, amikor elvesztette a világbajnoki küzdelmet akkori csapattársával, Nico Rosberggel szemben.

„Miután tavaly sok hiba becsúszott, az idén igyekszem gondoskodni róla, hogy ha valamerre fejlődök, a réseket tömjem be – mondta.

Hamilton Monzában átvette a vezetést a világbajnokságban Vetteltől, és az előnye a Szingapúrban aratott győzelem révén 28 pontra nőtt.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!