Vágólapra másolva!
Ezt nem nagyon szereti, tavaly az új gumik programjában sem vett részt, de csütörtökön autóba ül Paul Ricard-ban, így a Forma-1-hez jövőre csatlakozó pályán is gyakorolhat.

Lewis Hamiltonról közismert, hogy nem rajong a tesztelésért, amikor csak teheti, átadja a lehetőséget másoknak. Ez az idén megbosszulhatta magát, mert világbajnoki vetélytársa valószínűleg előnyhöz jutott azzal, hogy tavaly vele ellentétben részt vett a 2017-es gumik prototípusainak tesztelésében. Bár a munka vakon zajlott, a Pirelli gondosan ügyelt rá, nehogy bárki több információhoz jusson a többieknél, a Ferrari versenyzője óhatatlanul befolyásolhatta a fejlesztések irányát a visszajelzéseivel.

Hamilton az Olasz Nagydíj után árulta el, hogy a héten kivételt tesz: csütörtökön, a franciaországi Paul Ricard-ban kiveszi a részét a 2018-as Pirellik teszteléséből az idei Mercedesszel.

Hamilton kivételesen tesztelni fog Forrás: AFP/Andrej Isakovic

„A hét második felében szerepelni fogok a teszten, ami az én esetemben nagyon ritka. Nem vagyok tesztelő típus – jelentette ki mosolyogva.

Hamilton számára ez nemcsak azért lehet előnyös, mert így ezúttal ő is befolyásolhatja a Pirelli fejlesztéseit, hanem azért is, mert gyakorolhat azon a pályán, amelyen jövőre visszatér a Forma-1-be a Francia Nagydíj. Az Autosport szerint legutóbb elég régen, még 2008 májusában vezetett Paul Ricard-ban.

Pénteken majd a csapattársa, Valtteri Bottas váltja Hamiltont a volánnál. Ő már a Hungaroringen is vezetett a Pirelli tesztprogramjának keretében, amelyből még négy nap van hátra: ezeket a Mexikói Nagydíj után a Sauber és a Force India, a Brazil Nagydíj után pedig a McLaren segítségével fogják lebonyolítani.

A 2018-as gumik szerkezetét az előírásoknak megfelelően már szeptember 1-ig véglegesítette a Pirelli, míg a keverékek meghatározására december 1-ig van idejük.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!