Vágólapra másolva!
Monzában mindkét csapat főnöke azt állította, semmilyen nézeteltérés nincs közöttük a motorok olajfelhasználása terén, és egyikük sem a Monzában hatályba lépő szigorúbb korlátozáshoz igazította idei utolsó motorjának bemutatkozását.

A Mercedes nemcsak a közvéleményt, hanem legnagyobb riválisát, a Ferrarit is meglepte, amikor a múlt hétvégi Belga Nagydíjon új motorral állt elő – az idén az utolsóval, mivel ez már mindkét versenyzője számára a negyedik volt, és pont ennyit lehet felhasználni a szezon során.

A Ferrari és a Mercedes tagadja, hogy feszültség van köztük a motorok miatt Forrás: AFP/John Thys

A hírek azóta arról szóltak, hogy eredetileg csak az októberi Japán Nagydíjon tervezték bevetni ezt a specifikációt, de úgy döntöttek, a Monzában életbe lépő, szigorúbb olajfelhasználási szabályozás miatt inkább már Spában megteszik. Így ugyanis hivatalosan még erre a motorra is az 1,2 liter/100 km-es limit vonatkozna, míg a keretbe először az Olasz Nagydíjon, vagy utána bekerülő egységekre már az alacsonyabb, 0,9 literes korlát lesz érvényes.

Brit források arról írtak, hogy a Mercedes ravasznak tűnő húzása felbosszantotta a Ferrarit. Monzában azonban mindkét csapat főnökét megkérdeztük erről, és mindketten egybehangzóan állították, hogy a sajtó aránytalanul felfújta az ügy jelentőségét.

„Először is szeretném leszögezni, hogy nincs köztünk semmilyen konfliktus, ezért nem is akarom kommentálni ezeket a híreket – jelentette ki Maurizio Arrivabene pénteken az Origo GPhírek-nek.

Ezt a Mercedest irányító Toto Wolff is elismerte, és azt mondta, a Ferrarival zajló küzdelem kiélezettsége miatt volt szükségük új motorra már Spában.

„Szerintem ezt az ügyet borzasztóan felfújták. Mi egyszerűen azért vetettük be ilyen korán a motorunkat, hogy teljesítményt nyerjünk a pályán, még azon az áron is, hogy a szezon végéig sokkal több versenyt kell lehúznunk vele, mint a közvetlen ellenfelünknek" – jelentette ki.

Mi ennek tudatában hoztuk előre Spára a bevetést, nem azért, hogy több olajat égethessünk el. Ami azt illeti, aki megkérdezi erről az FIA-t, meglepődhet a válaszon, mert valószínűleg (mindkét csapat esetében) ugyanaz lesz. Fogalmam sincs, a pletyka honnan eredt, de semmilyen nézeteltérés nem volt közöttünk az ügyben."

Wolff alighanem arra célzott, hogy – amint már tegnap megírtuk – a korábbi feltételezésekkel szemben a Mercedes önkéntes alapon már a Belga Nagydíjon is az alacsonyabb, 0,9 literes korláthoz igazodott, holott ez a szabályok szerint nem lett volna kötelező számára. Ebben az értelemben kifejezetten biztatónak érezhetik, hogy így is gyorsabbak voltak az egyenesben, mint a Ferrari, amely pedig még az 1,2 literes határhoz tartotta magát.

A Ferrarinak van valami a tarsolyában

Az FIA a Spa után bemutatkozó motorokra vonatkozóan pont a maranellói istálló miatt szigorított az előírásokon, mert

az SF70H-ba még egy nagy kiegészítő olajtartályt is beépítettek, hogy az égéstérbe szándékosan több olajat juttatva, azt üzemanyagként használva növeljék a teljesítményt.

Ezt a technológiát valószínűleg már régebben is tudatosan használták a gyártók, de a 2014 óta tartó turbókorszakban fontosabbá vált a versenytávra vonatkozó 100 kg-os üzemanyaglimit és a 100 kg/ó-s pillanatnyi átfolyási korlát miatt, amely így egy hajszállal növelhető. Az FIA-nál azonban úgy érezték, a Ferrari már átlépett egy határt.

Arrivabene szerint a Ferrari nem az olajfogyasztási szabályokhoz igazítja az idei utolsó motorja bevetését Forrás: © FERRARI MEDIA/© Foto Studio Colombo

A Scuderia egyébként meglepetésre nem vitt új motort Monzába. Habár ez több okból is logikus lett volna – a hazai versenyükön mindig elő szoktak állni valamilyen jelentős újítással, és az olasz pályán rengeteget számítanak a lóerők –, Arribabene azt mondta, tartják magukat az eredeti ütemtervhez.

„Mi nem az olajégetési szabályokhoz igazodva fogjuk bevetni a negyedik motorunkat, a döntésünk azokkal egyáltalán nem függ össze – állította. – A szezon elején kidolgoztunk egy tervet, amelyet követve majd a megfelelő időben, a megfelelő teljesítményszinttel szeretnénk előállni a motorral. Ennek semmi köze nincs az olajfogyasztáshoz."

A Ferrari így motorikusan valószínűleg hátrányban lesz a Mercedeshez képest az Olasz Nagydíjon, cserébe viszont a pilótái később – várhatóan két verseny múlva, Szepangban – kezdik el használni az utolsó egységüket, tehát az a szezon végén frissebb lesz, ráadásul több idő marad a kifejlesztésére is. Ez utóbbi nem mellékes szempont, mert

a csapat állítólag arra készül, hogy bevesse végre azokat az acél dugattyúkat, amelyekről pletykákat már az idény kezdete előtt lehetett hallani.

Ezek az alkatrészek a mai F1-es motorokban jellemzően alumíniumötvözetből készülnek. Az acél ellenállóbb, ezért nemcsak tartósabb, hanem nagyobb nyomást is visel el, ami közvetlenül kihat a teljesítményre, viszont túl nehéz. Ha a híreknek hinni lehet, a Ferrari úgy hidalja át ezt a problémát, hogy forradalmi 3D-nyomtatással, nem tömör szerkezettel állítja majd elő a dugattyúkat, de a megoldást élesben csak akkor fogják bevetni, ha a fékpadon elég megbízhatónak bizonyul.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!