Vettel: A Ferrari a második félidőben is erős lesz

F1, VETTEL, Sebastian, befutó
Mogyoród, 2017. július 30. A négyszeres világbajnok Sebastian Vettel, a Ferrari német pilótája örül, miután megnyerte a 32. Forma-1-es Magyar Nagydíjat a mogyoródi Hungaroringen 2017. július 30-án. MTI Fotó: Czeglédi Zsolt
Vágólapra másolva!
A német pilóta szerint nem fontos, hogy a nyári szünet elején ő vezeti a pontversenyt, de úgy véli, jobb az élen állni, mint hátrányból folytatni a pontvadászatot.

A 2013-as, eddigi utolsó világbajnoki címe óta először vezeti a világbajnoki pontversenyt Sebastian Vettel, ráadásul az idén még egyszer sem volt hátrányban nagy ellenfeléhez, Lewis Hamiltonhoz képest. Vettel ilyen helyzetben eddig mindig megnyerte a világbajnokságot, most azonban egy kemény második félidő áll előtte. Egyelőre azonban elégedett a Ferrari teljesítményével.

„Eddig nagyon szépen alakult a csapat számára – mondta a szezon eddigi szakaszáról. – Az tény, hogy az elmúlt néhány évben nem a miénk volt a legjobb autó, és a fejlesztések terén sem mi voltunk a legjobbak, de látható, hogy az idén más a helyzet, és továbbra is fejlődünk” – mondta a négyszeres világbajnok, de a pontverseny állásának egyelőre nem tulajdonít nagy jelentőséget.

Vettel vezeti az egyéni világbajnokságot Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt

„Fontosabb, hogy az ember az utolsó verseny után vezesse a bajnokságot, de szerintem ez a legjobb helyzet, amiben lehetünk, hiszen nem akarunk hátrányba kerülni. A szezon hosszú, sok verseny vár még ránk, és rengeteg dolog történet” – utalt a hátra lévő 9 hétvégére, amik között gyors és lassabb pályák egyalánt szerepelnek.

Vettel szerint a Ferrari az idén sokkal jobb formában van, és mindenük adott ahhoz, hogy megtartsa a vezetést a világbajnoki pontversenyben.

„Ha a megfelelő eredményeket érjük el, akkor lendületbe jövünk, de rajtunk múlik, hogy ez így legyen. Meggyőződésem, hogy a megfelelő embereink vannak, tudjuk, hogyan építsünk jó autót, a motort is jelentősen fejlesztettük, úgyhogy minden jó irányba tart. Majd az idő eldönti, hogy előnyben vagy hátrányban leszünk-e- de bízom abban, hogy sok pontért küzdhetünk majd.”

A post shared by FORMULA 1® (@f1) on

A Ferrari jobban kezdte a szezont az autójával küszködő Mercedesnél, azóta viszont több innovációjukról is azt pletykálják, hogy betiltották őket vagy módosítani kellett rajtuk. Bár tagadják, de lehetséges, hogy érintettek az olajégetéssel kapcsolatos ügyben, és a padlólemezen is változtatniuk kellett. Vettel szerint több újításukat le is másolták, de ezt jó dolognak tartja.

Az normális, hogy pályáról pályára van némi eltérés. Mi mindenhol a leggyorsabbak szeretnénk lenni, most éppen nem ez a helyzet, de dolgozunk rajta. Elég jól megértettük, hogy mire van szüksége az autónknak, és most van egy kis időnk, hogy nyugodtan és nyugalomban átnézzünk néhány dolgot. Az a legfontosabb, hogy tudjuk, mire van szükségünk.”

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!