Társoldalunk:
Hírlevél

A Ferrari valóban tárgyalhatott Hamiltonnal

2017.08.04. 12:44

Erre a maranellóiak elnöke utalt egy megjegyzéssel, de azt mondta, az egyeztetés hamar megrekedt. Valószínűbbnek tartja, hogy Kimi Räikkönen a csapatnál marad, mint azt hogy nem.

A Ferrari elnöke egy elejtett megjegyzéssel – szándékosan vagy sem – utalt rá, hogy a csapat már megkörnyékezte Lewis Hamiltont, akinek 2018-ig érvényes a szerződése a Mercedesszel, ugyanakkor többször csodálattal beszélt a legendás olasz istállóról.

Ebből sokan azt a következtetést szűrték le, hogy oda vágyik, de jelenlegi főnöke nem tulajdonított jelentőséget a spekulációnak. Sergio Marchione szavaiból azonban úgy tűnik, a színfalak mögött mégis történt valamilyen egyeztetés Hamiltonnal.

Különleges kiváltság lenne számára, ha a Ferrarinál fejezhetné be a pályafutását, eddig azonban nem jutottunk messzire Lewisszal.

Hogy mi lesz a későbbiekben, arról nem nyilatkozom" - idézte a Ferrari elnökét a grandprix247.com.

Olyan pletykák is vannak, amelyek szerint a Mercedes szeretné megszerezni VetteltForrás: Picture-Alliance/AFP/usage worldwide/Hoch Zwei

Hamilton ugyanakkor az utóbbi időben többször célozgatott rá, hogy hamarosan akár el is veszítheti a szenvedélyét az F1 iránt – bár egyelőre nem lát ilyen veszélyt –, így az sem biztos, hogy a mercedeses szerződésének lejárta után a mezőnyben marad. Ráadásul a Magyar Nagydíj hétvégéjén erős célzást tett arra, hogy hiba lenne elhagynia jelenlegi csapatát.

A Ferrarinak hivatalosan még egyetlen pilótája sincs 2018-ra, de Marchionne szerint a legvalószínűbb forgatókönyv az, hogy nem változtatnak a jelenlegi Sebastian Vettel-Kimi Räikkönen felálláson.

"Két kiváló versenyzőnk van, nem is akarok más jelöltekről beszélni. Szerintem már beszéltem róla, hogy ha Sebastian maradni akar, örömmel megtartjuk. Kimi esetében pedig biztosak vagyunk benne, hogy folytatni szeretné velünk" - mondta, és a kérdésre, hogy mekkora a valószínűsége a finn maradásának, azt felelte, "bizonyára több mint 50 százalék."

Hogy mikor jelentik be a következő idény párosát, azt válaszolta, nincs rá kitűzött dátum – az viszont nem lenne meglepő, ha a csapat hazai versenyén, Monzában kerülne sor erre. Azt majd szeptember 1-3. között rendezik meg.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!