Vágólapra másolva!
A nagyobb tengelytáv papíron ellenük dolgozik, ezért a Ferrari lehet előnyben, de Lewis Hamilton szerint a hasonló vonalvezetésű Monacóban még inkább más gondjaik voltak. Ő és Bottas is jó érzésekkel várja a Magyar Nagydíjat.

Bár az utolsó négy versenyből hármat a Mercedes nyert meg, és a negyediken – Azerbajdzsánban – is nekik állt a zászló, amíg Lewis Hamilton autóján meg nem lazult a fejtámla, sokan arra számítanak, hogy a Ferrari a nyári szünet előtt, a Magyar Nagydíjon győzelemmel vághat vissza nekik. Mostanában a versenytempója is az Ezüstnyilaknak volt jobb, ám a kanyargós Hungaroring sok szempontból Monacóra hasonlít, a legutóbbi olyan pályára, ahol a Ferrari uralta a terepet.

Az ilyen szűk kanyarokkal tűzdelt helyszínek elvileg inkább a rövidebb tengelytávú piros autóknak kedveznek, a hosszabb Mercedesek számára nem ideálisak.

Lewis Hamilton azonban az Origo GPhírek-nek azt mondta, noha a csapatnál tudatában vannak ennek, nem aggódnak miatta.

A Ferrari autója rövidebb, ami Silverstone-ban nem volt előnyös, a Hungaroringen viszont az lehet Forrás: Picture-Alliance/AFP/usage worldwide/Hoch Zwei

„Úgy érzem, az autónk hossza egyre kevésbé okoz problémát számunkra. Megtaláltuk a módját, hogy semlegesítsük – magyarázta. – Monacóban sokkal inkább az volt a gond, hogy még nem igazodtunk ki a gumikon, és az itteni melegben egyébként is könnyebb lesz betornázni őket az üzemi hőmérsékleti tartományba. Ezért nem számítok nehézségekre."

A Mercedes a szezon első harmadában látványosan küszködött a gumik hektikus viselkedésével, különösen azzal, hogy a „kényes díván" – játékosan így becézték az autójukat – gyakran nem tudták egyszerre az elsőket és a hátsókat is optimálisan felmelegíteni. Úgy tűnik, az utóbbi hetekben végre sikerült felülkerekedniük ezen a problémán, amivel Hamilton is egyetért.

– ismerte el. – Néha hólyagosodással küzdünk, ami az utóbbi versenyeken gyakoribbá vált, mert az autók gyorsabbak lettek, keményebben megterhelik a gumikat. Rá kell jönnünk az összefüggésekre, csakhogy jelenség pályáról pályára változik."

„Láttuk, a Ferrarinak legutóbb milyen gondjai voltak – utalt a silverstone-i defektekre. – Én rengeteg időt töltök a mérnökökkel, hogy megértsem, hogyan hozhatom ki a gumikból a legtöbbet, meddig feszíthetem velük a húrt. Szerintem ebből a szempontból a hátralévő tíz versenyen is hullámzó lesz a dolog, még azért érhetnek minket meglepetések."

Nem félnek a Hungaroringtől

Hamilton különösen sikeres volt a Hungaroringen: már ötször nyert itt, és most is lelkesen jött a mogyoródi pályára, amelyet régóta a klasszikusok közé sorol. „Nagyszerű érzésekkel érkeztem ide, még mindig fel vagyok dobódva a silverstone-i győzelem miatt" – mondta.

„Az itteni hétvége kihívás lesz számunkra, mert az idő hűvösebbnek ígérkezik, főleg pénteken, aztán szombaton és vasárnap egyre melegebb lesz. Úgy hallottam, a Red Bull komolyabb fejlesztéseket kap, és ez a pálya eleve fejszik nekik, mert nem kell hozzá túl nagy motorerő. Arra számítok, hogy a három élcsapat között kiélezett küzdelem lesz."

A hízelgő leírás értékét növeli, hogy nem is magyar újságírók, hanem a brit Sky Sports kérdésére hangzott el.

A másik Mercedest vezető Valtteri Bottas még soha nem végzett a 8. helynél előrébb a Magyar Nagydíjon,

pedig 2017-ben, még a Williamsnél, a 3. kockából rajtolhatott. Hamiltonhoz hasonlóan ennek ellenére ő is optimistán érkezett a Hungaroringre.

„Élvezem ezt a pályát, bár az időmérőn talán jobban, mint a versenyen. Mindannyian tudjuk, hogy a kerék-kerék elleni csatákhoz és az előzésekhez nem ez a legjobb hely, bár az is igaz, hogy gyakran voltak itt fordulatos, és ebben az értelemben szórakoztató futamok" – vélte.

„Az eredmény nekem sokszor nem volt túl örömteli, de az időmérőkön mindig jól érzem magam. A legtöbb finn erre a versenyre jön el, rengeteg finn zászlót látok a pálya körül, úgyhogy ez áll a legközelebb ahhoz, hogy Finn Nagydíjnak nevezhessük!"

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!