Vágólapra másolva!
Dokumentumfilmben elevenedik meg az idén 40 éves Williams-csapat története. Már az előzetesben is feltűnik az alapító, Sir Frank Williams életének több fordulópontja is.

Újabb izgalmasnak ígérkező film készül F1-es témában, ezúttal az idén 40 éves Williams-csapat története elevenedik meg a filmvásznon, először az Egyesült Királyságban. A Williams a nagy hagyományokkal bíró brit F1-es csapatok egyike, az olasz Ferrari és az új-zélandi Bruce McLaren által alapított, szintén brit McLaren mellett a legrégebbi résztvevő a sportban.

A filmet a BAFTA-díjas Morgan Matthews rendezte, és Sir Frank Williams felesége, Lady Virginia Williams 1991-es, „A Different Kind of Life” („Egy nem szokványos élet”) című könyvén alapul.

„Ez az édesapám életének két nagy szerelméről szól – nyilatkozta Claire Williams csapatfőnök-helyettes. – Mindenki ismeri Frank nyers rajongását a versenyzés iránt, de nem mindenki tud a szüleim emlékezetes házasságáról, és arról, hogy ez a két dolog hogyan működött egymás mellett a csapat hullámvölgyei és fénypontjai között.”

és megragadja a nehéz pillanatokat, valamint az ő bátorságát, amivel összetartotta a családot, és végül is a céget, hogy a csapat történelmet írjon. Hihetetlenül büszkék vagyunk a filmre és az üzenetére, ami azt közli, hogy mi mindenre képes az emberi lélek a viszontagságok ellenére is” – tette hozzá Claire Williams.

A filmet július 11-én mutatják be Londonban, majd augusztus 4-től a brit mozik is műsorra tűzik, mielőtt augusztus 14-én megjelenik DVD-n, Blu-Ray-en és digitális letöltés formájában.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!