Vágólapra másolva!
Ron Dennis eladta részesedését a McLaren-csoportban, a tulajdonosok átalakítják a vállalatcsoportot. Dennis ezzel a Forma-1-ből is távozik, karitatív projektekre és közszolgálatra rendezkedik be.

Formálisan is véget ért Ron Dennis szerepvállalása a McLarenben, mivel a McLaren Group néven megreformált vállalat bejelentette, hogy Dennis eladta a részesedését a McLaren Technology Groupban és a McLaren Automotive-ban. Az F1-es legenda 70 évesen, a McLaren élén töltött 37, és 50 F1-es év után távozik, a Sky News szerint 275 millió fontot ért meg a 25%-os részesedése.

Dennis a McLarennél 158 nagydíjat nyert meg, összesen 17 világbajnoki címet szerzett, a sport legendáit segítette sikerekhez, köztük Niki Lauda, Alain Prost, Ayrton Senna, Mika Hakkinen és Lewis Hamilton is nyert bajnokságokat a wokingi csapatnál, amit egy válság után Dennis virágoztatott fel a saját, Project Four nevű csapata és a McLaren összeolvasztásával.

Véget ért Dennis pályafutása a McLarennél Forrás: AFP

„Mindig is azt mondtam, hogy a Wokingban töltött 37 évemet egy fejezetként kell kezelni a McLaren nagykönyvében, és szép sikereket kívánok a McLarennek a történet továbbírásához – idézte Dennist a közlemény. Dennis hozzátette, a csapat versenybiztonsági eredményeire a legbüszkébb, szerinte ehhez a dolgozók százainak elkötelezett munkájára volt szükség.

A brit szakember az Egyesült Királyság védelmi minisztériumának innovációs testületében dolgozik,

tanácsadóként több vállalat működését is segíti, valamint családi karitatív alapítványát működteti. A Dreamchasing révén tehetséges fiatalok pályafutását finanszírozza. Szerinte Lewis Hamilton esetében az ötlet már működött.

Dennis igazi legendákkal dolgozott együtt Forrás: AFP/Kazuhiro Nogi

„Gyerekek és fiatalok mentorálására is finanszírozására összpontosítunk az élet minden területén. Ez Lewis Hamilton esetében már bevált, őt is én vettem a szárnyaim alá, amikor 12 éves volt, majd a McLarennel világbajnok lett 2008-ban. Ez inspirált, hogy a Dreamchasing karitatív alapítvány létrejöjjön” – nyilatkozta Dennis, egyéb közszolgálati projektekre is készül.

A tulajdonosi szerkezet megváltozása után a bahreini Mumtalakat és Mansour Ojjeh cége, a TAG Group lett a McLaren-csoport gazdája.

Mohammed bin Essa Al Khalifa sejk vette át a McLaren-csoport elnöki székét, Ojjeh lett az igazgatótanács vezetője, Mike Flewitt maradt a McLaren Automotive élén vezérigazgatóként, és megtartotta az állását Jonathan Neale, a McLaren Technology Group operatív igazgatója, valamint a leányvállalat ügyvezetője, Zak Brown is.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!