Vágólapra másolva!
Christian Horner szerint kétségtelen, hogy ha bírja az autója, Max Verstappen nyerte volna meg a múlt hétvégén rendezett Azeri Nagydíjat csapattársa, Daniel Ricciardo helyett.

Az eddigi szezon kifejezetten balszerencsésen alakul az ígéretes tehetség, Max Verstappen számára, főleg a kanadai és az azeri futam miatt bosszús, hiszen mindkét esetben jó esélyei voltak dobogós helyek vagy akár a győzelem megszerzésére is. Verstappen inkább nem is beszélt az újságírókkal Bakuban, és Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke is elismerte, hogy pilótája nagyon dühös.

„Borzasztóan frusztrált – mondta Horner. – Ezt ráadásul tetézi, hogy a csapattársa dobogós helyeket, és már egy győzelmet is szerzett, de lehet látni, hogy ez nem a csapat vagy az erőfeszítéseink hibája” – magyarázkodott, és „kétségtelennek” nevezte, hogy Verstappen megnyerte volna az Azeri Nagydíjat, ha az autója nem adja fel a küzdelmet már a verseny elején.

Furcsa, de Hornernek kell magyarázkodnia a tini Verstappen előtt Forrás: AFP/2017 Getty Images/Clive Mason

Horner viszont méltatta a versenyzőjét, mert a zaklatottság ellenére sem jellemző rá, hogy „túlvezeti” az autóját. Azt mondta, Verstappen az egész bakui hétvégén „iszonyúan lenyűgözően” vezetett, különösen a 2-es szektorban. Nagyon érettnek tartja a fiatal pilótát, aki „nyilvánvalóan éhes a sikerre, és ez valószínűleg jó dolog.”

Verstappent az utóbbi időben többször is motorhibák kísértették, elmondása szerint ő volt az egyetlen renault-s versenyző, akinek le kellett tekerni az erőforrását a bakui időmérőn. Rémi Taffin, a Renault részéről viszont azt mondta a Motorsport.com-nak, hogy ezek korábbi specifikációjú alkatrészek miatt történtek, az aktuális fejlesztéseik már simán kibírnak 5000 kilométert is.

Bakuból hazafelé még a Red Bull kamionja is lerobbant, bár valószínűleg csak defektet kapott

Ezek bevetése azonban még várat magukra, mert várniuk kell az alkatrészek kifutására, hiszen nem akarják, hogy a gyári istálló vagy az ügyfélcsapatok túllépjék az idei motorkvótát. Taffin elismerte, hogy két hónappal tovább tartott, hogy megbízhatóvá tegyék a motorjukat, mint szerették volna, ezért eddig visszafogták a teljesítményt, de Bakuban ismét növelni kezdték azt.

Új fejlesztésű motorokat a Brit- és a Magyar Nagydíjon építenek be.

„A szezon második részében a megfelelő megbízhatóságra építve próbáljuk majd a legtöbbet kihozni a motorból – mondta. – Ez az erőforrásra értendő, beleértve az elektromos áramot, az akkumulátort, és így tovább. Meglátjuk, mit tudunk előre hozni. Lesz új üzem- és kenőanyag is, ami segíteni fog, valamint apróságok, amiket eddig elhagytunk a szezon kezdete óta.”

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!