Vágólapra másolva!
A Ferrari versenyzője szerint nem ők hibáztak, mégis ők fizették meg a balesetek árát. A csapatfőnök burkoltan kiállt Sebastian Vettel mellett.

A Ferrari mindkét versenyzője megnyerhette volna az Azerbajdzsáni Nagydíjat, de végül még a dobogóra sem állhattak fel. Kimi Räikkönen már a rajtnál összeakadt Valtteri Bottasszal, ezt Sebastian Vettel még megúszta, de ő Lewis Hamiltonnal került összetűzésbe, és végül büntetést kapott ezért. Räikkönen kívülről kerülte meg Bottast, a 2-es kanyarban, de mindketten pórul jártak.

„Nem tudom, mit művelt, de nagyon korán fékezett, aztán talán észrevette ezt, felengedte a féket, túl gyorsan ment, és nekem jött, ennek következtében az autóm hátulja nekiütközött a falnak, és alaposan megsérült – magyarázta Räikkönen a történteket. – Ekkor még tudtuk folytatni a versenyt, de később is balszerencsés voltam.

Minden a rajtnál kezdődött, de a 2-es kanyarban alakult ki nagy galiba Forrás: AFP/Andrej Isakovic

„Amikor a két Force India összeütközött, némi törmelék lerepült, és tönkretette a hátsó gumimat. Ekkor a teljes padlólemez és a hátsó szárny is tönkrement, és úgy döntöttünk, kiállunk, de aztán a piros zászló megszakította a versenyt, és arra gondoltunk, hogy megpróbálunk visszamenni a pályára. A szerelők lenyűgöző munkával nagyon gyorsan kicserélték a padlólemezt és a szárnyvéglapot,

de természetesen az autó már nem volt tökéletes, és végül feladtuk.

Räikkönent a szabálytalan javítás miatt áthajtásos büntetéssel is sújtották, de az utolsó helyen ez már nem számított sokat, nulla ponttal zárta a versenyt, pedig szerinte a sérülések nélkül nagyon jó lett volna az autója. Véleménye szerint sok minden történt a pályán, amiről nem ők tehettek, de a Ferrari fizette meg ennek az árát.

Lap 1: Finn on Finn . #AzerbaijanGP #F1 #Formula1 #ValtteriBottas #KimiRaikkonen

A post shared by FORMULA 1® (@f1) on

„A történtek mindenki számára nyilvánvalók, kezdve az első körben történt balesettel, amikor Kimit nekilökték a falnak, majd azzal, ami Sebastiannal történt az újraindítás előtt – kommentált Maurizio Arrivabene, a Ferrari csapatfőnöke. – Nem akarunk vitatkozni, de szerintem néhány döntés nem volt teljesen tiszta, és nem a mi csapatunknak kedveztek. Keményen küzdöttünk.”

A leintés után Vettel is kiemelte, hogy az autója remekül működött, és jó tempóra volt képes. Bottast „nagyon agresszívnak” nevezte, a Hamiltonnal kapcsolatos összecsapásával kapcsolatban pedig megjegyezte, ha ő büntetést kapott, nem érti, hogy Hamilton miért nem. A sportfelügyelők az adatok alapján megállapították, hogy Hamilton nem szegte meg a szabályokat, Vettel viszont igen.

Amikor az NBC riportere felvetette neki, hogy a vezetése rossz példa lehet a fiataloknak, Vettel azt felelte, hogy az F1 „felnőtteknek való”, „szükségtelennek” nevezte azt, hogy Hamilton szerinte fékezett a kanyarból kifelé (ezt az FIA cáfolta), és többszöri rákérdezésre sem volt hajlandó elismerni, hogy oldalról szándékosan ment neki a Mercedesnek.

Amikor a riporter még egyszer rákérdezett, hogy szándékos volt-e az oldalütközés, Vettel tovább hajtogatta, hogy szerinte Hamilton részéről sem volt „nagyon szándékos, hogy féktesztelt engem, nem ilyen srácnak tartom őt, de így alakult, és ez nekem nem tetszett. Mellette mentem, felemeltem a kezemet, és jeleztem neki, hogy ez így nincs rendben.”

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!