Már a rajtnál megpecsételődött Sebastian Vettel sorsa a Kanadai Nagydíjon, de izgalmas versenyen mentette a menthetőt. Kimi Räikkönennek sem jött ki a lépés a betegeskedő Ferrarival.
Ígéretesnek tűnt, de hamar rosszra fordult a Kanadai Nagydíj a Ferrari szempontjából, mivel Kimi Räikkönen több helyet vesztett a rajtnál, és forgalomba került, Sebastian Vettel pedig szendvicsbe került a 2-es kanyarnál, összekoccant Max Verstappennel, és letört az első vezetőszárnyának nagy része. Vettel az 5. kör végén már a bokszba hajtott, mert javítani kellett az autóját.
A német pilóta szuperlágy gumikra váltott, és a 18. helyről elkezdte felküzdeni magát, ez a 6-7. helyig sikerült, de akkor utolérte a 3. helyezett Daniel Ricciardo által vezetett vonatot, amiben Sergio Pérez és Esteban Ocon is csatázott. Próbált előzni, de erre nem volt esélye, mivel a Ferrari padlólemeze is megsérült korábban, majd Räikkönent követve visszatért az ultralágy gumikra, és újra próbálkozott.

„Akartam nyerni egy trófeát, de végül nem kaptam egyet sem – mondta a Sky Sportsnak. – A verseny eleje nem kedvezett nekünk, de még így is hittem abban, hogy visszavághatok, és talán eljuthatok a dobogóig. Amikor visszaértem a csoportosulás mögé, eléggé magabiztos voltam, de még egy kör kellett volna” – utalt arra, hogy Daniel Ricciardót üldözve végül a 4. helyezett lett.
Vettel és Räikkönen taktikáját menet közben írta át a Ferrari, arra számítottak, hogy a 70 körös futam 62. körében Vettel utoléri Ocont, ez viszont csak a 64. körben történt meg, pedig Räikkönen ki is csúszott előle, így őt nem kellett a pályán megelőzni. A négyszeres világbajnok nagyot vívott Oconnal, majd Pérezt viszonylag könnyen megelőzte, de így is csak mentette, amit a rajtnál elvesztett.

„Összeértünk, három autó abban a kanyarban nem fér el, én kissé rossz helyzetben voltam – kommentálta a koccanást Verstappennel. – Meg kell majd néznem, talán jobban is csinálhattam volna, de beszorultam. Lewis előttem volt, ennél sokkal később nem fékezhettem volna, mert különben kilököm a pályáról. Valtteri (Bottas) volt a baloldalon, Max meg hirtelen felbukkant jobbra.
Szerintem meglátta a rést, ezzel nem is volt semmi gond, de letörte az első szárnyamat. Az ember szándékosan nem tesz ilyet, mert nagy a defekt veszélye. Elég szerencsétlen, hogy végül is az én autóm sérült meg.”
Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke is azt mondta a Sky Sportsnak, hogy Vettel és Verstappen újabb összetűzése versenybaleset volt, és az FIA sem kezdeményezett vizsgálatot az ügyben. Ez nem tett jót Vettelnek, Verstappen későbbi kiesése azonban javított valamelyest a helyzetén, így végül csak 13 pontot bukott a futamot megnyerő Lewis Hamiltonhoz képest, és még 12-vel vezet.

Vettelhez hasonlóan Räikkönen is küszködött az autójának balanszával, mivel a verseny elején, közvetlenül a Safety Car távozása után kicsúszott a fűre, és csak centikkel kerülte el az egyik falat. Később fékproblémák ütötték fel a fejüket, és tanácstalanul, finn nyelvű káromkodásokat morogva próbálta állítgatni a kapcsolókat a kormányán, hogy legalább a 7. helyen célba tudjon érni.
„Elég gyorsak voltunk a bokszkiállás után, a fékek pont akkor adták meg magukat, amikor utolértük volna a Force Indiákat – mondta Räikkönen, aki a 60. körben kénytelen volt elengedni Vettelt, miután átvágta a sikánt a célegyenes előtt.

„Nyilvánvaló volt, hogy előzni nem lesz könnyű, és ők az egyenesben egyébként is mindig nagyon gyorsak” – kommentálta a Force India teljesítményét.
A vártnál gyengébben sikerült Kanadai Nagydíj után Vettel őrzi a pontverseny 1. helyét Hamilton előtt, de Räikkönen hátránya már 20 pont a 4. helyen Bottas mögött, Vetteltől pedig 68-ra van, míg a Mercedes kettős győzelme miatt a Ferrari visszacsúszott a 2. helyre a konstruktőri pontversenyben, de a lemaradásuk még mindig csak 8 pont.
Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!