Vágólapra másolva!
Elismeri, hogy elrontotta az időmérőt Kanadában, ahol egy apró hibáért is nagy árat kell fizetni. Vettel úgy érzi, a Ferrarinak a 2. helyről indulva is lesz esélye a győzelemre a Mercedes ellen.

Miután a második és a harmadik szabadedzést megnyerte, a Ferrarinak nem sikerült megszereznie a pole pozíciót a Kanadai Nagydíjra: Sebastian Vettel kikapott Lewis Hamiltontól, Kimi Räikkönen pedig Valtteri Bottastól is. Räikkönennek pénteken jó napja volt, délután ő érte el a legjobb időt, de szombaton nem találta a helyét a pályán.

Délelőtt a beállításokra panaszkodott, az időmérő döntőjében pedig csaknem 8 tizeddel bizonyult lassabbnak Hamiltonnál.

Azt mondta, nem lepődött meg a lemaradásán. „Az utolsó körömben megvolt a tempóm, de a 2-es kanyarban hibáztam. Egy kicsit így is javítani tudtam, a hibám árát azonban meg kellett fizetnem – ismerte el. – Ma kicsit nehezebben igazodtam ki a gumikon, ami megesik. Az ilyen pályákon egyetlen kanyarban is rengeteg időt lehet veszíteni."

Räikkönen az időmérőn nem volt összhangban az autójával Forrás: AFP/2017 Getty Images/Clive Mason

Bár a 4. helyről kell majd rajtolnia, Räikkönen – aki legutóbb, Monacóban megszerezte a pole pozíciót – úgy érzi, onnan is lehet esélye a győzelemre. „Az autónk jól ment, csak az időmérőn valamiért küszködtünk kissé – mondta. – Ez a verseny gyakran zűrzavaros, sok minden szokott történni itt. Soha nem lehet tudni, pillanatok alatt megváltozhat a helyzet. A tempónk biztosan jó lesz."

Abban, hogy az időmérőre fordult a kocka, szerepet játszhatott a korábbinál magasabb, 44-47 fokos aszfalthőmérséklet is. Vettel a Q3-ban szokatlan módon három szett ultralágy gumit is elhasznált, és a végén nem volt ideje extra bemelegítő körre a mért köre előtt, de szerinte nem ezen múlt a veresége Hamiltontól.

„Magabiztosan próbálkoztam már az első körben. Láttuk, hogy az idők egyre jobbak, szerintem helyesen döntöttünk – jelentette ki. – Eleve számítottunk rá, hogy a Mercedes nagyon gyors lesz, különösen az utolsó szakaszban. Lewis ma jobb munkát végzett, remek kört futott. Ma ő volt a jobb."

Vettel végül 0,330 másodperccel maradt el Hamiltontól, de csak azért, mert az utolsó körét túlerőltette: a legjobb részidőket alapul véve kisebb, 0,130 másodperc volt a hátránya.

„Azt hittem, ráléphetünk a gázra, és nyerhetünk még egy kis időt, de a 2-es kanyarban vesztettem valamennyit, aztán a következőből kigyorsítva újabb 2 tizedet, és akkor már tudtam, hogy ezt muszáj lesz behoznom. A kör maradéka ugyanúgy sikerült, mint előtte" – magyarázta.

„Szerettem volna megismételni a második körömet, de javítva rajta egy kicsit. A kelleténél keményebben nyomtam a gázt."

Vettel abban egyetért Räikkönennel, hogy a Ferrarinak komoly esélye lesz a győzelemre. Tavaly is nagyot harcolt Hamiltonnal Kanadában, pedig akkor az autója gyengébb volt a Mercedeshez képest, mint most. „Szerintem elég gyorsak vagyunk a győzelemhez – mondta. – Délelőtt elégedett voltam az autóval, a versenyen is jónak kell lennie."

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!