Vágólapra másolva!
Arrivabene szerint az istálló fő célja a konstruktőri bajnoki cím, és a pilóták párharcába csak akkor avatkoznak bele, ha már csak egyikük esélyes a végső győzelemre. Räikkönen Montrealban is a pole pozíciót célozza meg.

Sebastian Vettel úgy nyerte meg a két héttel ezelőtti Monacói Nagydíjat, hogy a kerékcserék során került a pole pozícióból induló csapattársa, Kimi Räikkönen elé. A verseny után rengetegen vádolták a Ferrarit azzal, hogy szándékosan Vettelnek adták a jobb taktikát, hogy segítsék a németet a bajnoki címért vívott küzdelmében. Az istálló azóta is tagadja, hogy Vettelre máris a csapat első számú pilótájaként tekintenek, a csapatfőnök Maurizio Arrivabene például a Kanadai Nagydíj pénteki napján vágott vissza a kritikusoknak.

"Monaco után mindenhol az első és második számú pilótákkal kapcsolatos spekulációkat láttam és hallottam. Ahogy mindig is mondtam,

- jelentette ki Arrivabene. "Ha a konstruktőri bajnokságban jól akarunk szerepelni, két jó versenyzőre van szükségünk, és a Ferrarinál most ezt részesítjük előnyben. Ez az egyetlen trófea, amelyet megtarthatunk, mert a pilóták díját magukkal viszik a versenyzők."

A csapatfőnök nem zárja ki, hogy később sorrendet állítanak fel a pilótáik között, de az eddigi hat futam és Vettel 62 pontos előnye Räikkönen előtt még nem elég ehhez."Amíg nem dől el egyértelműen, hogy csak egyikük harcolhat a bajnoki címért, addig nem lesznek csapatutasítások - nyilatkozta. - Ezt világossá tettem, a versenyzőink is tudják és elfogadták ezt. Nevetnem kellett, amikor a monacói futamról gyártott elméleteket hallottam, mert ezeknek nincs közük a valósághoz."

Räikkönent még nem kezelik második számú pilótaként Forrás: AFP/2017 Getty Images/Mark Thompson

Erősen kezdett a Ferrari

Bár Räikkönen kifejezetten rosszkedvűnek tűnt a monacói dobogó második fokán, Kanadában elmondta, nem neheztel Vettelre és a csapatra Monaco miatt, és már a következő kihívásra koncentrál. "Semmi különös nem történt, egy sima verseny volt, ahol valakinek nyernie kellett, valakinek pedig be kellett érnie a 2. hellyel.

Räikkönen jól kezdte a montreali hétvégét, a második szabadedzést 2 tizedes előnnyel nyerte Lewis Hamilton és Vettel előtt. "Elégedett vagyok, de még csak péntek van, ezért nem akarok nagy jelentőséget tulajdonítani az eredménynek - mondta a finn az edzés után. - Minden simán ment, egy ideális pénteki napon vagyunk túl, nagyon jól éreztem magam az autómban. Persze még sok dolgunk van, de megpróbálunk javulni és újra a pole-ért küzdeni."

Vettel délelőtt a 2. legjobb időt futotta meg, délután pedig a 3. helyen végzett, 5 százados lemaradással Hamilton mögött.

A német kevésbé volt elégedett az autójával, mint a csapattársa, de egyelőre nem aggódik túlzottan.

"A nap elején sokat küszködtem az autómmal, de végül megértettük, mire van szükségünk - magyarázta. - Szerintem holnap jobb napunk lesz. Érdekes edzés volt, mert nagyon csúszott a pálya, és délelőtt koszos is volt. Sok mindent kipróbáltunk, néhány beállítás jobban működött, mint a többi, de az a lényeg, hogy a nap végére megtaláltuk a helyes irányt. Bízom benne, hogy holnap javulni tudunk."

A német az edzés után arra is panaszkodott, hogy a délutáni edzésen beragadt Hamilton mögé, amikor a hosszú etapját próbálta teljesíteni, és ez megzavarta a felkészülését. "Kicsit idegesítő volt - nyilatkozta. - Szerettem volna folyamatosan körözni, hogy ráérezzek az autóm viselkedésére. (Hamilton) azonban szándékosan lemaradt az előtte autózóktól, majd hibázott. Ezután megint lemaradt, aztán újra hibázott... Elég szerencsétlen helyzet volt, mert mindig kiestem a ritmusból."

Vettel hozzátette, tisztában van vele, hogy Hamilton nem szándékosan hátráltatta őt, és a brit sem érezte úgy, hogy bármi rosszat tett volna.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!