Társoldalunk:
Hírlevél

Ha a McLaren szeptemberig nem nyer, Alonso lelép

2017.06.09. 08:27

Vészesen fogy a türelme. Szerinte a csapat számára valóban eljött az ideje, hogy fontolóra vegye a szakítást a Hondával.

A McLaren után Fernando Alonso is leadott egy figyelmeztető lövést a Honda felé Montrealban. Korábban a csapat főnöke, Zak Brown helyezte kilátásba, hogy kilencven napon belül eldöntik: jövőre is japán motorszállítójukkal együtt folytatják-e, és azt mondta, „komoly aggályaik" vannak azzal kapcsolatban, hogy a Honda képes-e megoldani a problémáit.

Most Alonso is csatlakozott a főnökéhez, a Kanadai Nagydíj csütörtöki sajtótájékoztatóján kijelentve:

Győznünk kell. Ha nyerünk mondjuk szeptemberig, vagy ilyesmi, akkor majd úgy döntök, maradok."

Bár ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy ha a McLaren addig nem válik képessé a győzelemre, ő biztosan távozik, Alonso most először vetette fel nyíltan ezt a lehetőséget. „Hozzá hasonlóan én is nyerni akarok, azért csatlakoztam ehhez a projekthez, mert világbajnok akarok lenni, és egyelőre nincs esélyünk rá" – reflektált Brown szavaira.

Alonso nemrég átruccant az Indy 500-ra, de hangsúlyozta, hogy a legfőbb célja továbbra is egy harmadik vb-címForrás: Joe Skibinski | IndyCar/Joe Skibinski

„Ha semmi nem változik, és nem leszünk ütőképesebbek, talán projektet kell váltani. Pillanatnyilag csak ennyit mondhatok. Amíg szeptember-október magasságában nem ülök le elbeszélgetni önmagammal, nem tudhatom száz százalékig, hogy mit fogok csinálni."

Alonso támogatja Brown törekvését, hogy a McLaren érdekében bevállaljon akár egy drasztikus döntést is. Szerinte a labda egyértelműen a Honda térfelén van.

„A kasztnink nagyon versenyképes, a legjobbak közé tartozik. Ami hiányzik, az a motorerő – szögezte le a Sky Sportsnak. – A McLarennek az élvonalban van a helye, vb-címekért kell harcolnia.

Két és fél év után talán eljött az ideje, hogy változtassunk a helyzeten."

„Én csak győzni akarok. Zak is győzni akar, a Honda is. A csapat bizonyos területeken már elég jó ahhoz, hogy a világbajnoki címért küzdjön, más területeken viszont még nem, és a McLaren dolga megtenni a szükséges lépéseket."

Alonso tehát mindenekelőtt a McLarent, a McLaren pedig a Hondát tartja nyomás alatt, de épkézláb alternatívák híján egyikük sincs egyszerű helyzetben: a versenyző nehezen találna új csapatot, a csapat pedig új motorszállítót. Igaz, néhány hónapja már elkezdtek arról találgatni, hogy visszatérnének a Mercedeshez, bár ezt akkor cáfolták.

A kétszeres világbajnok két héttel ezelőtt, a Monacói Nagydíj helyett az Indy 500-on állt rajthoz, amelyről szintén motorhiba miatt esett ki, s noha élvezte a kalandot,

hangsúlyozta, hogy továbbra is az F1-ben szeretne sikeres lenni.

„Az F1-es autó a legjobb, amit vezethetek – jelentette ki. – Ha itt nem nyerhetem meg a vb-t, tudom, hogy bármelyik másik sorozatban képes lennék a győzelemre."

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!