Vágólapra másolva!
Vészmegoldásként tért vissza a Williamshez az idei szezonra, de most már azt sem tartja kizártnak, hogy jövőre is marad a csapatnál.

Felipe Massa a tavalyi Olasz Nagydíjon bejelentette, hogy a 2016-os lesz az utolsó idénye a Forma-1-ben, és az év hátralevő versenyeit ennek tudatában teljesítette. Az élet azonban átírta karrierjének forgatókönyvét, és egy váratlan búcsú, Nico Rosbergé végül több lépcsőben úgy alakította, hogy a brazil pilóta mégis tagja az idei mezőnynek.

Massa jövőre is folytathatja. Az F1-ben 2002-ben mutatkozott be, eddig 256 nagydíjon állt rajthoz Forrás: AFP/Greg Baker

A Williamsnek sürgősen pótolnia kellett a Mercedeshez elengedett Valtteri Bottast, s mivel az újonc Lance Stroll érkezése miatt mindenképp szükségük volt egy tapasztalt versenyzőre, szűk volt a merítési lehetőségük, a választásuk pedig végül Massára esett, akit rábeszéltek arra, hogy maradjon az F1-ben.

A brazil most már azt sem tartja kizártnak, hogy jövőre is folytassa a versenyzést a világbajnoki sorozatban – az Autosport kérdésére igennel felelt, amikor erről az opcióról faggatták. A teljesítményére ugyanis nem lehet panasz, eddig a Williams összes (20) idei pontját ő szerezte.

- jelentette ki. - Ha nem, akkor nem maradok. Tavaly ugyanezt mondtam."

"Nyugodt vagyok, nem érzek nyomást. Egyszerűen próbálom élvezni a szezont. Tavaly ugyanígy volt, de idén talán számomra kedvező irányba fordultak a dolgok, és nyugodtabban tudok dolgozni - tette hozzá. - Biztos vagyok benne, hogy nagyon jó teljesítményre lehetek képes. Úgy érzem, jól áll a szénám. Tetszik az autó, közel áll a vezetési stílusomhoz. Elégedett vagyok vele, csakúgy, mint azzal, ahogy vezetek, és ahogy a csapattal dolgozom."

Massa azt mondja, nem tűzött ki határidőt a jövőjével kapcsolatos döntésre. "Nem tervezek semmit sem, csupán próbálom jól érezni magam a versenyeken, aztán meglátjuk, mi lesz. Fogalmam sincs, mi történik később" - nyilatkozta a 36 éves Massa.

A 2008-as világbajnokság ezüstérmese a Monacói Nagydíjig bezárólag 258 nagydíjon vett részt, ezzel a 6. helyen áll az örökranglistán.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!