Vágólapra másolva!
Meglepő statisztika alakul ki a két pilóta leggyorsabb körei alapján, ami egyben kissé csalóka is. A Mercedes ennek ellenére elégedett lehet az új igazolásával.

Valtteri Bottas váltotta a Mercedesnél a váratlanul visszavonuló Nico Rosberget, és folyamatosan nyomás alatt kell teljesítenie, mert csak az idei szezonra kapott szerződést, ráadásul a korszak egyik, ha nem a legjobb pilótája, Lewis Hamilton a csapattársa. Bottas egy kínos hibát vétett Kínában, és okozott egy elkerülhető balesetet Spanyolországban, de a tempója eddig meglepően jól alakult.

A Motorsport.com összesítette, hogy az idei szezon első hat futamán ötször ért célba mindkét Mercedes – Bottas motorhiba miatt kiesett a Spanyol Nagydíjon -, ezek közül a finn versenyző 3:2 arányban egyelőre jobb eredményeket hozott Hamiltonnál, és az időmérőkön is 3:3-ra állnak. Ráadásul, az adott versenyhétvégéken elért legjobb körök tekintetében is ő vezet.

Egyikük sem kényelmesedhet el Forrás: Picture-Alliance/AFP/Hoch Zwei

Bottas a körök összesítése után az adott versenyhétvégén elért legjobb körhöz képest 100,163%-os átlagot ért el. Bahreinben ő volt a mérce, de Oroszországban és Monacóban is 0,1%-on belüli volt a hátránya, ezzel ő áll a legjobban az élmenők, és ez által a teljes mezőny körében is. Sebastian Vettel csak alig van lemaradva, az ő értéke 100,199%, Lewis Hamilton pedig a 3. lett 100,348%-kal.

Az összkép azonban a Monacói Nagydíj miatt nagyon csalóka.

Hamilton ugyanis Ausztráliában, Kínában és Spanyolországban az élen volt, ő diktálta a tempót, Bahreinben is csak 0,026% volt a hátránya Bottashoz képest, Szocsiban és Monte Carlóban viszont küzdött a gumikkal, és ez alaposan lerontotta az átlagát. Először 0,607%-ot kapott Vetteltől Oroszországban, majd 1,457%-ot Kimi Räikkönentől Monacóban. Ez ezen a szinten nagyon sok.

Bottas sokkal jobb volt Hamiltonnál Monacóban Forrás: Picture-Alliance/AFP/usage worldwide/Hoch Zwei

Räikkönen pont ezen a két versenyen támadt fel, Monacóban az abszolút legjobb volt, és Oroszországban is csak 0,063%-ot kapott Vetteltől, a többi versenyen – főleg Ausztráliában - azonban sokkal lassabb volt, és az élcsoportból az övé a leggyengébb eredmény, 100,477%-kal. Ezzel szemben Bottas azokon a pályákon is mentette a Mercedest, ahol Hamilton reménytelenül lemaradt.

„Figyelembe véve, hogy nem tudtuk működésre bírni a gumikat, kivételes hétvégét teljesített” – nyilatkozta Toto Wolff, a Mercedes-Benz Motorsport igazgatója Bottas monacói szerepléséről.

minden elismerés jár neki. Amikor az ember a lassabb autóban ül, hátrányban van, de szuperül ment, és bezsebelte a 4. helyért járó pontokat. Nyomás alatt nagyon jól szerepel, ezt Sebastian ellen is megmutatta Szocsiban. Remek hozzáállással felnő a feladathoz. Megőrzi a hidegvérét, és örömteli vele dolgozni.”

Szocsiban Vettel támadását is visszaverte Forrás: AFP/Alexander Nemenov

Bottas a műszaki hiba és az év eleji nehézségek miatt 29 pontos hátrányban van Hamiltonhoz képest, és 54 ponttal van Vettel mögött, de kijelentette, nem adja fel a küzdelmet, mert a szezon háromnegyede még mindig a mezőnyre vár, és sok pontot lehet még szerezni a hátralévő futamokon.

– mondta. – Ez jó sok verseny, bőven akad lehetőség a pontszerzésre, és tudom, hogy ennél csak jobb leszek. A hátrányom mindenképpen nagyobb, mint amit szerettem volna, de ez még csak a kezdet, a dolgok gyorsan változhatnak. A legjobb versenyeim még előttem állnak az idén, ha következetesen magas szintet hozok.”

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!