Vágólapra másolva!
Christian Horner szerint az időmérőn már eldőlt, hogy nem küzdhetnek a győzelemért Monacóban, és ezért az erőforrást tartja felelősnek. Még mindig a Mercedest tartja a legjobbnak.

Az elmúlt hetek során a Red Bull ismét üzengetni kezdett a Renault-nak, így próbálják nyomás alá helyezni a motorszállítójukat, ami korábban a következő, Kanadai Nagydíjra ígért továbbfejlesztett erőforrást, de ezt elhalasztották, és Carlos Sainz szerint most nem tudni, hogy Azerbajdzsánban vagy Ausztriában végül megérkezik-e.

A Monacói Nagydíj 2014 óta a Red Bull egyik legjobb lehetősége a futamgyőzelemre, hiszen itt nem számít annyira az erőforrás teljesítménye. Ez az idén nem jött össze, és Adrian Newey már a hétvégek kezdetén elismerte, hogy az autójuk nem elég jó a sikerhez az utcai pályán. Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke mégis a motorszállítót okolta ezért.

Jó rajthellyel Ricciardo nyerhetett volna, de a Red Bull szerint csak Bottast tudták volna megelőzni az időmérőn Forrás: DPPI/Marc De Mattia

„Nem hiszem, hogy versenyben lett volna a pole-ért – nyilatkozta Horner, miután Daniel Ricciardo megszerezte a dobogós helyet a versenyen, de az időmérőn csak az 5. lett, miután csapata szerinte buta hibát vétett. – Talán (Valtteri) Bottast megverhettük volna az időmérőn, de nem hiszem, hogy a pole elérhető volt. Láthatjuk, hogy a többieknek még mindig van tartaléka a Q3-ban.”

Horner arra utal, hogy a Mercedes és most már a Ferrari is rendelkezik olyan speciális üzemmóddal, ami megnöveli az erőforrás teljesítményét rövid időszakokra, és ezt jellemzően a Q3-ban vetik be, amikor a versenyzőik a pole pozícióért küzdenek. A Renault-nak és a Hondának nincs ilyen trükkje, ezért Horner úgy véli, a Mercedes még mindig előnyben van, de ez Monacóban kevésbé látszott.

Ricciardo gyors volt, amikor szabad volt előtte a pálya, de jó rajthely kellett volna ahhoz, hogy a futamon is legyen esélye Forrás: NurPhoto/Xavier Bonilla/NurPhoto/Xavier Bonilla

A Renault Sport Racing ügyvezetője, Cyril Abiteboul azzal vádolta a Red Bullt, hogy a Monacói Nagydíj előtt megint „rossz üzeneteket terjesztenek”, miközben ők folyamatosan próbálnak javítani az erőforrásuk teljesítményén. A Red Bull nemrég ismét emlegetni kezdte, hogy 2021-től független motorszállító belépését követelik, de

Horner próbálta elsimítani az ügyet.

„Cyril néha kiss ingerlékeny – mondta úgy, hogy az irritable szó és Abiteboul vezetékneve összecsengjen. – Néha össze-vissza beszélnek, de az a legfontosabb, hogy keményen dolgoznak, és remélhetőleg minden új erőforrás bevetésével járulékos előrelépéseket látunk majd.”

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!