Vágólapra másolva!
Erre nem kell külön figyelmeztetni őket, mert régóta versenyeznek együtt. Räikkönen örül a nyolc év utáni első pole-jának, de tudja, hogy ez még nem garancia a győzelemre. Szerinte az időmérő apróságokon múlt, Vettel úgy véli, túlerőltette a vezetést.

Kimi Räikkönen a tőle megszokott higgadtsággal vette tudomásul, hogy csaknem kilenc év után, a 2008-as Francia Nagydíj óta először sikerült visszatérnie az első rajtkockába, amikor 43 ezredmásodperccel csapattársa, Sebastian Vettel előtt az élre kvalifikálta Ferrariját Monacóban.

– mondta, óvatosan hozzátéve, hogy a pole pozíció még ezen, az előzést gyakorlatilag teljesen ellehetetlenítő pályán sem jelent garanciát a győzelemre.

Räikkönen csaknem kilenc év után tért vissza a pole-ba Forrás: Picture-Alliance/AFP/usage worldwide/Hoch Zwei

„Jó időzítéssel sikerült kimennünk a pályára. Minden rendben volt, úgyhogy rendesen ráléptem a gázra. Ez egy kellemes, sima időmérő volt" – jegyezte meg szerényen. Bár az idén most sikerült először Vettel elé kerülnie, az eredménye nem volt egészen váratlan, mert az utóbbi hétvégéken egyre otthonosabban érezte magát az autójában, csak a Q3 végén soha nem sikerült összeraknia egy igazán jó kört.

Most épp fordítva történt: a szabadedzéseken Vettel tűnt a magabiztosabbnak, a döntő pillanatban mégis Räikkönen vette át a kezdeményezést. Ennek egyikük szerint sem volt köze ahhoz, hogy szombat délutánra megváltoztak a pályaviszonyok, és az aszfalt egészen forróra, 52 fokosra hevült.

„Szerintem csak annyiról van szó, hogy itt a nagyon apró részletek döntenek. Ha kicsit kiesünk a megfelelő tartományból a gumikkal egy-két helyen, az behatárolja a tempónkat, és a lassú kanyarokban rögtön rengeteg időt veszítünk lényegében a semmivel" – felelte Räikkönen az Origo GPhírek kérdésére.

„Elég nehéz összerakni egy jó kört, és a szabadedzéseken egyébként is igyekeztem vigyázni azt autóra, nehogy összetörjem, mert azért súlyos árat kellene fizetni. Aztán, amikor kellett, ráléptem a gázra, és reméltem, hogy összejön. Apróságokon múlik, nem a körülményeken. Aki a legjobban érzi az autót, az lesz a leggyorsabb."

Vettel úgy vélte, valójában már az időmérő előtt sem volt előnyben a csapattársával szemben.

„A szabadedzések csütörtökön és ma is zökkenőmentesek voltak számomra, nem akadt gondom a forgalommal sem, ezért jól rá tudtam érezni az autóra, és ki tudtam hozni belőle a maximumot" – mondta.

„Kimi körei viszont elég zűrösek voltak, és ő küszködött a forgalommal is, ezért talán nem sikerült annyira belerázódnia a ritmusba. Szoros volt. Ahogy Kimi említette, muszáj összerakni egy jó kört. Az időmérőn kicsit talán tényleg jobban szenvedtem, mint ő, de végeredményben ő volt a gyorsabb, úgyhogy megérdemelten került elém. Ennyi."

Vettel – aki mindössze 2 ezreddel előzte meg a mercedeses Valtteri Bottast – nem fogta a technikára a vereséget. Elismerte, hogy az autója vezethető volt, csak úgy érezte, túl keményen próbálkozott. „Az első Q3-as körömben túl keményen nyomtam – mondta.

A kelleténél is többet akartam kihozni az autómból, ami megbosszulta magát."

Nem kell oktatni őket

A Ferrari már két versennyel ezelőtt, Szocsiban is meghódította az első rajtsort, de ott az akkor szintén mögülük induló Bottas a startnál rögtön eléjük került. Monacóban erre kevesebb esélye lesz, mert az első kanyarig rövid a távolság, ám a szűk helyen könnyű belekeveredni egy ütközésbe.

Vettel és Räikkönen megígérte, hogy vigyázni fognak egymásra.

„Tudjuk, mit csinálunk. A csapat érdeke az első, ezért vannak belső szabályaink, tiszteletben fogjuk tartani egymást. Szabadon harcolhatunk, csak a lehető legtisztább módon, és nem üthetjük ki a másikat – hangsúlyozta a finn, aki pályafutása során még csak a 17. alkalommal indulhat majd a pole-ból vasárnap. – Fogalmam sincs, az emberek miért várják, hogy holnap másképp lesz, mint az elmúlt két évben volt. Semmi nem változott, felesleges hülye sztorikat kerekíteni ebből."

Vettel úgy érzi, a mohóságával vesztette el a pole-t Forrás: Farkas Péter - GPhírek

Vettel szerint is volt idejük kiismerni egymást, ezért nem fenyegeti őket veszély. „Azért vagyunk itt, hogy versenyezzünk, igen, egymással is – jelentette ki. – A rajt és az első kanyar itt különösen fontos, de a futam is az! A rajt csak az eleje, nem a vége."

Mivel legfőbb világbajnoki ellenfele, Lewis Hamilton csak 14. lett az időmérőn, és várhatóan a 13. helyről fog rajtolni, Vettelnek jó esélye van rá, hogy jelentősen tovább növelje 6 pontos előnyét a világbajnoki összetettben.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!