Társoldalunk:

Meghosszabbítottak egy DRS-zónát Barcelonában

2017.05.13. 13:48

Az év elején úgy tűnt, nem lesz rá szükség, de a Szocsiban tapasztalt előzési nehézségek miatt mégis finomhangolták a hosszabbikat a Circuit de Catalunyán.

A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) már az év elején ígéretet tett rá, hogy ha az első két verseny tapasztalatai indokolják, vagyis az új autókkal lényegesen nehezebbnek bizonyul előzni, meg fogják hosszabbítani a DRS-zónákat. Erre azért lehetett volna szükség, mert a nagyobb leszorítóerő és a jobban tapadó gumik miatt lerövidültek a féktávok, ráadásul az autók nehezebben maradnak egymás nyomában.

A melbourne-i és kínai verseny alapján az FIA úgy ítélte, nincs szükség a zónák módosítására.

Miután azonban a két héttel ezelőtti Orosz Nagydíjon gyakorlatilag egyetlen előzés sem volt, meggondolták magukat, és a Circuit de Catalunyán – ahol mindig különösen nehéznek számított előzni, mivel nincsenek igazán kemény féktávok, és a célegyenesre egy gyors kanyar vezet – korrigálták az egyik zóna hosszát.

Hosszabb DRS-zónával próbálják segíteni az előzéseketForrás: 2016 Getty Images/Charles Coates

Barcelonában kettő van: az első a célegyenesben, a második a 9-es és 10-es kanyar között. Az utóbbihoz nem nyúltak hozzá, az előbbit viszont 100 méterrel meghosszabbították, értelemszerűen a kezdetét hozva előrébb, hiszen a vége a féktáv elején van. Míg a versenyzők eredetileg 157 méterrel az utolsó kanyar kijárata után csaphatták volna fel a hátsó szárny terelőlapját, erre végül már 57 méterrel utána lehetőségük lesz.

A Spanyol Nagydíjon a már említett okokból várhatóan így sem fognak hemzsegni az előzések, inkább a két kerékcsere környékén lehet majd több helycsere, mivel a barcelonai pálya gyilkolja a gumikat.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!