Vágólapra másolva!
A kétszeres világbajnok szomorúan vette tudomásul, hogy pályafutása során másodszor sem tudott rajthoz állni egy versenyen, amire egyébként kvalifikálta magát. Nem akarta elítélni a Hondát.

Pályafutása során másodszor fordult elő, hogy Fernando Alonso nem rajtolhatott el egy F1-es futamon, amire korábban kvalifikálta magát. Az Orosz Nagydíj első felvezető köre során megmakacsolta magát a McLaren Honda, és Alonso nem jutott el a rajtrácsig.

Erre korábban csak a 2005-ös USA Nagydíjon volt példa, akkor a gumibotrány miatt visszaléptek a Michelin abroncsot használó csapatok a részvételtől, ezúttal viszont a McLaren szerint a Honda ERS-rendszerében történt valamilyen meghibásodás.

Alonso nem tudott részt venni a versenyen - kattintásra galéria nyílik! Forrás: Picture-Alliance/AFP/Hoch Zwei

Bahreinben Alonso csapattársa, Stoffel Vandoorne maradt le a versenyről, a kétszeres világbajnok akkor azt mondta, megdöbbentő, hogy még a rajtig sem jutott el a belga pilóta, most viszont a saját bőrén érezte, hogy milyen a bokszból végignézni a versenyt, miután mérgesen kiszállt a lerobbant autójából, és gyalog indult vissza a csapathoz.

– ismerte el a BBC-nek. – Ez a bajnokság negyedik versenye, és negyedszer is kiestünk, ezúttal még a rajtig sem jutottunk el, úgyhogy még részt sem vehetünk a nagydíjon. Ez szomorú, de most semmit sem tehetünk.”

„Azért jövök ide, hogy a lehető leggyorsabban vezessek, a lehető legtöbbet segítsek a csapatnak, és felkészülünk a következő versenyre is. Reméljük, az egy kicsit jobban sikerül.

Nem sok öröme volt az oroszországi hétvégében - galéria! Forrás: Sputnik/Alexey Kudenko

A riporter rákérdezett, hogy eljutott-e már a Honda motor megbízhatósága az „elfogadhatatlan” szintre, Alonso azonban nem akart nyilatkozatcsatába bonyolódni, és a McLaren menedzsmentjére hárította a helyzet értelmezését. „Nem tudom, ez talán a csapat főnökei, és általában a McLaren csoport számára kérdés.

A McLaren másik pilótája, Stoffel Vandoorne szuperlágy gumikon rajtolt, de a Safety Car fázis során rögtön ultralágyakra váltott. Az okos taktikai húzás azonban nem hozott különösebb eredményt a számára, mert a pálya levágása miatt 5 másodperces büntetést kapott, és végül csak a két Saubert tudta megelőzni, végül körhátránnyal a 14. helyezett lett.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!