Vágólapra másolva!
Toto Wolff szerint az utolsó körében jó úton haladt a Ferrarik legyőzése felé. Hamilton azt állítja, nem a Hülkenberggel vívott csörtéje billentette ki a ritmusból.

A Mercedes a 2015-ös Szingapúri Nagydíj, azaz 30 verseny óta először szorult ki az első rajtsorból, amikor Valtteri Bottas és Lewis Hamilton Szocsiban az idén először elvesztette a pole pozíciót, és nyílt küzdelemben vereséget szenvedett a Ferrari párosától az időmérőn.

Már a pénteki szabadedzéseken látszott, hogy az oroszországi pályán, amelyet eddig minden évben a Mercedes uralt, ezúttal egy mért körben gyengébbek a Ferrarinál, mert nehezebben tudják az üzemi hőmérsékleti tartományban tartani az ultralágy gumikat. Szombatra csökkentették ugyan a hátrányukat, és Valtteri Bottas végül csak 95 ezreddel kapott ki Sebastian Vetteltől a döntőben, de ennyi elég volt ahhoz, hogy Kimi Räikkönen is megelőzze, és így a 3. rajtkockába szoruljon.

Bottas majdnem elkapta a Ferrarikat - katt a galériához! Forrás: Daimler AG/Daimler AG/Wolfgang Wilhelm

„Az eredményekből egyértelmű, hogy a Ferrari ma gyorsabb volt – ismerte el Bottas, aki a Q2-t még kényelmes előnnyel az élen zárta. – A vége szoros lett, de megelőzni nem tudtuk őket. Igazság szerint egész hétvégén ők voltak fölényben, többet hoztak ki az autójukból, főleg az ultralágy gumikon. Mi tegnap azokon szenvedtünk, és mára sikerült javulnunk rajtuk, de nem eléggé."

„A csapattól így is szép munka volt, hogy ennyire lefaragtuk a hátrányunkat. A második sorban vagyunk, de az számít igazán, ami majd vasárnap történik. Ezen a pályán nem jelent vészes hátrányt innen rajtolni, mert az első kanyarig hosszú az út."

Bottas elismerte, hogy a Mercedest meglepte az eredmény, és azt mondta, nem egyértelmű, hogy csak a gumik kezelésének volt betudható.

„Úgy tűnik, a Ferrari valamit nagyon másképp csinál. Számunkra csalódás, hogy elvesztettük a pole-t" – jelentette ki.

A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff is láthatóan csalódott volt a szokatlan vereség miatt, és úgy vélte, a finn versenyző jó úton haladt az első rajtkocka felé. „Jaj! Hát igen – mondta száraz mosollyal. – Valtteri utolsó köre ígéretesnek tűnt, de aztán a végén elkövetett egy nagyon apró hibát, amivel elvesztette a pole pozíciót. Mindig mondtuk, hogy ez nagyon szoros lesz, és tényleg: az első három autó századokon belül van. Szóval jaj!"

Bár az előző három Orosz Nagydíj minden egyes körében egy Mercedes állt az élen, és erre a motorerőt díjazó pályára ismét ők érkeztek favoritként, Wolff rámutatott, hogy „az idén az autók és a gumik is teljesen újak, ezért az előző évek eredményeiből nem lehet kiindulni."

Hamiltont nem Hülkenberg zavarta meg

Hamilton sorozatban a második időmérőn kapott ki a csapattársától, de míg ezt Bahreinben egy DRS-hibának tulajdoníthatta, és egy hajszálon múlt a veresége, most 0,478 másodperccel volt lassabb Bottasnál.

A Q3 elején értelmetlennek tűnő csörtébe keveredett a renault-s Nico Hülkenberggel, aki végül kifékezte őt az egyik kanyarnál, de Hamilton azt állította, nem ez billentette ki a ritmusból.

„Nem, ennél több kell ahhoz, hogy megzavarjon valami. Nem számított, mert én még nem az első mért körömre készültem, ő viszont igen – mondta. – Ma egyszerűen nem voltunk elég gyorsak. Vissza kell ülnünk a tervezőasztalhoz, és utána kell járnunk, miért nem. Holnap azért még bármi megtörténhet, hiszen ott vagyok a mezőny elejében. Minden az utolsó szektorban dőlt el. Fél másodpercet otthagytam, ott követtem el a hibákat."

Hamilton a pálya elején mindenkinél gyorsabb volt, a közepén és a végén viszont csak a 4. legjobb részidőt érte el. Ugyanakkor erőt merít abból, hogy a péntek délutáni edzésen lebonyolított versenyszimulációk során a Mercedes ezúttal erősebbnek tűnt a Ferrarinál.

„A mai időmérőn és eddig a versenyeken is a Ferrari volt a leggyorsabb – mutatott rá. – Holnap meglátjuk, itt is így lesz-e, de a célom természetesen az, hogy előrébb verekedjem magam. A tegnapi hosszú etapom remekül sikerült, szóval van remény."

Wolff ugyanakkor megjegyezte, hogy a Ferrari hamarabb be tudja melegíteni a gumikat, amivel az etapok elején előnyhöz juthatnak.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!