Brawn tagadja, hogy kirúgatta Ecclestone-t

Forma-1, Ross Brawn, Kínai Nagydíj
BRAWN Ross (gbr) Managing Director of motorsport Formula One Group ambiance portrait during 2017 Formula 1 FIA world championship, China Grand Prix, at Shanghai from April 7 to 9 - Photo Frederic Le Floc'h / DPPI
Vágólapra másolva!
Az F1 nemrég kinevezett sportigazgatója elismerte, hogy nem tudna együtt dolgozni Bernie Ecclestone-nal, a korábbi ügyvezetővel, de nem kötötte ki, hogy Ecclestone-nak távoznia kell.

Az idén először Bernie Ecclestone is ellátogatott egy F1-es futamra. A múlt hétvégén rendezett Bahreini Nagydíj volt az első alkalom, hogy a sport korábbi ügyvezetője megjelent, miután januárban leváltották a posztjáról, és tiszteletbeli elnökké nevezték ki. A helyét egy triumvirátus, Chase Carey elnök-vezérigazgató, Ross Brawn sportigazgató, és Sean Bratches kereskedelmi igazgató vette át.

Ecclestone a hétvégén visszafogott nyilatkozatokat tett, nem mutatkozott utódjai környezetében, és sajátos stílusában, de egyértelműen bírálta Brawnt, akit a legnagyobb csalónak nevezett. Az Autosport Plusnak adott interjújában azt mondta, Brawn szerződésében szerepel, hogy nem fogadja el az állást, amíg Ecclestone a pozíciójában van, de Brawn tagadta ezt.

Brawn örökölte meg Ecclestone irodáját Forrás: DPPI/Frederic Le Floc H

„Ez nem igaz – szögezte le az F1 Racingnek. – Nem tudnék Bernie-vel dolgozni, de ezt a feltételt soha sem kötöttem ki. Nagyon szórakoztató lett volna Bernie-vel dolgozni. Nem lett volna lehetetlen, de ő az évek során mindig a maga útját járta, és ezt nagyon hatékonyan tette. Azt viszont soha sem láttam, hogy Bernie bármilyen komoly partnerrel együttműködött volna, főleg az üzletvezetés terén.”

Brawn kijelentette, hogy nem látja összeegyeztethetőnek az üzleti filozófiáját Ecclestone-éval.

„Bernie nagyon jól alkalmazta a reaktív hozzáállást, az enyém viszont pont fordított. Én egy kitervelt, hosszútávú megközelítést akarok. Úgy emlékszem, Bernie egyszer azt is mondta, hogy ne tervezzünk előre, mert nem tudhatjuk, mi vár ránk, amikor odaérünk.”

A tavaly megjelent, Total Competition című könyvben Brawn többször is utalt arra, hogy kifejezetten rossz viszonyban vannak Ecclestone-nal. Elárulta, hogy Ecclestone is érdeklődött a későbbi Brawn GP megvásárlása iránt, később a FOM vonakodott kifizetni a Hondának, majd a jogutódként működő Brawn GP-nek járó tévés jogdíjakat, amire a pénzszűke miatt nagy szükségük volt.

Brawn később a csapatát megvásárló Mercedes csapatfőnöke lett, és úgy írta le, hogy eltávolításában Ecclestone-nak is szerepe volt, de ezt ő maga az Autosport Plus hasábjain tagadta. Könyvében Brawn többször is visszautasítja, hogy valaha is csalt volna az F1-ben, de Ecclestone kijelentette, a csapat 2009-es csodafegyvere, a dupla diffúzor akkor is csalás volt, ha később szabályosnak minősítették.