Társoldalunk:

Lassan az eltiltást kockáztatja Sainz, ha nem vigyáz

2017.04.16. 22:13

A sportfelügyelők 3 rajthelyes büntetést adtak neki a következő versenyre, amiért ütközött Lance Stroll-lal, és a jogosítványába is bevéstek 2 büntetőpontot. Ebből már 7 van neki, vagyis ha összegyűjt még 5-öt, eltiltják egy futamról.

Carlos Sainzot 3 rajthelyes büntetéssel sújtották az Orosz Nagydíjra, amiért a bahreini versenyen ütközött Lance Stroll-lal. A baleset a 13. körben történt, amikor a Toro Rosso pilótája a bokszutcából visszatért a pályára, és megpróbált becsusszanni a lendületből érkező Williams elé az 1-es kanyarnál.

Az ütközést nem sikerült elkerülnie, és dühöngött, amiért az újonc "nem látta, hogy jövök belül", de a visszajátszások alapján gyanús volt, hogy ő a felelős a mindkét autó kiesését okozó incidensért. Ezt a sportfelügyelők is így látták, "nagyon optimistának" minősítve az előzési kísérletét.

"Tudtam, hogy necces lesz, de megpróbáltam elfordulni a belső íven - védekezett Sainz. - Nem blokkoltak a kerekeim. Bizonyára nem vett észre, mert elfordult, és összeütköztünk."

"Hagyni kell egy autónyi helyet a másiknak, ha belül érkezik valaki, úgyhogy szerintem egyszerűen nem látott, nem számított rá, hogy odaérhetek. Nem csúsztam túl a kanyaron, ezért nem értem, miért nem hagyott helyet, miközben pozícióért harcoltunk."Ha a külső íven fordul el, előttem maradt volna, de inkább kockáztatott, azt feltételezve, hogy nincs mellette senki."

Sainz hétvégéje ütközéssel ért végetForrás: AFP/Andrej Isakovic

A csalódott Stroll látta a bokszból kifelé tartó riválisát, de fogalma sincs, miért hitte, hogy van keresnivalója a belső íven. "50-60 méterrel (Sainz) előtt jártam a féktávon, aztán egyszerűen belém repült. Nevetséges - nyilatkozta. - Már a kanyar közepén fordultam, amikor nekem ütközött."

Sainz 2 büntetőpontot is kapott a tettéért, így jelenleg 7 van a jogosítványában – aki 12 hónap alatt összegyűjt 12-t, automatikusan eltiltják egy futamról. A spanyol versenyzőnek 2 büntetőpontja elévül május 1-én, de utána július végéig nem fog csökkeni a számuk, vagyis egy darabig érdemes lesz egy fokkal óvatosabban vezetnie.

Ennyi büntetőpontja van a versenyzőknek (zárójelben: legközelebb mikor csökken a büntetőpontok száma)

Kvjat 8 (május 1)
Palmer 7 (július 2)
Sainz 7 (május 1)
Vettel 6 (július 10)
Hülkenberg 4 (2018)
Ocon 4 (szeptember 18)
Wehrlein 4 (május 29)
Magnussen 4 (május 15)
Grosjean 3 (2018)
Pérez 3 (szeptember 17)
Massa 2 (november 13)
Räikkönen 2 (június 19)
Bottas 2 (május 29)
Ericsson 2 (május 29)
Verstappen 1 (október 30)

Sainz mellett Palmer sem áll jól a büntetőpontok terén. A legtöbb egyébként Danyiil Kvjatnak van, de neki nemsokára elévül 3. Érdekesség, hogy a mezőnyből csak öt jogosítvány, Lewis Hamiltoné, Daniel Ricciardóé, Fernando Alonsóé, Stoffel Vandoorne-é és Strollé makulátlan.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK