Vágólapra másolva!
A gyártó szerint már mostanáig is javítottak a vibrációt okozó motoron, de elismerték, hogy a pilóták ebből talán nem éreznek semmit. A színfalak mögött is szervezkednek.

A Bahreini Nagydíj előtt pletykák röppentek fel azzal kapcsolatban, hogy a McLaren Honda már a futam utáni teszten kipróbálhatja a japán gyártó frissített erőforrását, és már az Orosz Nagydíjon bevethetik, de Juszuke Haszegawa szerint nyárig is várni kell, amíg jelentős javulást produkálnak.

A csapat legnagyobb gondja, hogy felváltáskor komoly vibráció alakul ki az autóban, ez Fernando Alonso szerint a kanyarokból kifelé alaposan rontja a vezethetőséget és a pilóta magabiztosságát is visszaveti. A Honda a Kanadai vagy jobb esetben a Monacói Nagydíjra ígéri egy új erőforrás bevetését, amitől azt várják, hogy megoldja a gondjaikat.

A McLaren Honda egyelőre Bahreinben sem remekel Forrás: DPPI/Antonin Vincent

„Nem hiszem, hogy ezzel a versenyzők egyetértenek, de szerintem a szezon eleje óta már javítottunk ezen – mondta a Honda F1-es projektvezetője, Juszuke Haszegawa a vibrációról. – Jelentősen fejlődtünk, de még nem oldottuk meg teljesen a gondokat. Remélem, ez a következő frissítésnél rendeződik.”

Haszegawa az Autosportnak nem tudta egyértelműen megmondani, hogy mikor építik be a frissített erőforrást, szerinte, ha rajtuk múlna, minden versenyen bevetnének újításokat. Ezt egyébként meg is teszik, mivel a zsetonrendszer elvetése után apróbb módosításokra eddig is lehetőségük nyílt: Kínában a befecskendezőrendszeren alakítottak, de

még mindig oda kell figyelniük arra, hogy az idén csak négy motort lehet használni.

A héten Joe Saward szakblogger arról is írt, hogy a Honda egy másik F1-es gyártóval szövetkezve zárkózna fel a többiekhez. A Sky Sports pénteken arról számolt be, hogy Andy Cowell, a Mercedes F1-es motorguruja tárgyalt a McLaren vezérkarával, de valószínűleg nem átigazolásról vagy szó, hanem a Mercedes és a McLaren Honda technikai együttműködéséről.

Alonsónak három futamot kell kibírnia az új Honda motor érkezéséig Forrás: DPPI/Florent Gooden

Korábban felmerült, hogy a McLaren visszatér a Mercedes erőforrásaihoz, de ez állítólag lekerült a napirendről, és a Mercedes gyári szinten segítené a Honda munkáját. A tévétársaság tudósítója azt is megjegyezte, hogy csak idő kérdése, és bejelentik, 2018-tól a Sauber is Honda motorokra vált, de a csapatfőnök Monisha Kaltenborn azt mondta, több gyártóval is tárgyalnak még.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!