Vágólapra másolva!
Ross Brawn a rajongók érdekében átláthatóbbá tenné az F1-et, még akkor is, ha ez a csapatoknak nem áll érdekében. A rádiózásnál egyszer már letörték az ellenállást.

Kommunikációs forradalomra készül Ross Brawn, az F1 nemrég kinevezett sportigazgatója. A Motorsport.com-nak kijelentette, hogy megosztaná a csapatok adatait a közönséggel, hogy a rajongók az érdeklődésük szintjéhez mérten átlássák, mi, miért történik a versenyeken. Ehhez a háttérinfrastruktúra már rendelkezésre is áll a Tata Communications fejlesztései révén.

A tervek között szerepel, hogy WiFi hálózatokat építenek ki a pályákon a szurkolók részére, és appok, mobil eszközök, augmented reality és virtual reality megoldások is a rajongók rendelkezésére állnak majd. Brawn szeretné, ha már az idén megkezdődne bizonyos szolgáltatások tesztelése, és 2018-tól már nagyobb betekintést kapnának a nézők az eseményekbe.

Melbourne-ben a győzelem sorsáról döntött a bokszkiállás időpontjának megválasztása, de még az élő időméréssel sem volt egyértelmű, hogy a Ferrarinak vagy a Mercedesnek lesz-e igaza Forrás: AFP/William West

„Három évig tévés szurkoló voltam, és hiányzott, hogy mélyebben belelássak abba, ami a versenyen történik – mondta Brawn. – A bokszfal környezetéhez voltam szokva, ahol minden információ rendelkezésemre állt azokból az elemzésekből, amikkel a szakértőink elláttak.

Brawn szerint kifejlesztenek egy alkalmazást, amivel a szurkolók önálló stratégiákat dolgozhatnak ki a gumikkal kapcsolatos információ, a bokszkiállások hossza, az autók helyzete és a távolságok felhasználásával. Ezeket később össze lehetne hasonlítani, és a rajongók megvitathatnák egymással a tapasztalataikat.

Néhány év késéssel az F1 is rájött, hogy az okostelefon kulcsfontosságú kommunikációs eszköz Forrás: DPPI media/Vincent Curutchet

Az elképzelés elvben egyszerűnek tűnik, de a csapatok részéről várhatóan hatalmas ellenállást vált majd ki, mert a versenystratégia az egyik legféltettebben őrzött kincsük. Brawn viszont úgy véli, ha az ellenfelek változtatnak a hozzáállásukon, az a teljes F1-es közösség javát szolgálhatja.

– Tudjuk, hogy le kell győzni a másikat, de átléphetünk ezen, és mondhatjuk, hogy egy sokkal nagyobb üzletet akarunk létrehozni. Ha együtt megtesszük ezt, senki sem lesz előnyben vagy hátrányban. Ugyanez volt a csapatrádióval is. A csapatok nem akarták közvetíteni, de most ez a verseny egyik érdekes részlete, és már senki nem aggódik miatta.”

Ecclestone miatt nincs WiFi a pályán

Brawn arra is kitért, hogy a digitális szolgáltatások használatához természetesen internetkapcsolatra van szükség, és hamarosan ezt is megoldják a pályákon. A Motorsport.com szerint a Tata Communications már eddig is „órákon belül” ki tudta volna építeni a szükséges hálózatot a pályákon, de Bernie Ecclestone ellenezte azt, üzleti okokból. A Liberty Media álláspontja azonban más.

„Ez mindenképpen folyamatban van, dolgozunk rajta – mondta Brawn. – Képzeljék el, milyen nagyszerű lenne, ha a versenyt és a stratégiát hordozható eszközökön is lehetne követni a lelátókon.”

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!