Vágólapra másolva!
Fernando Alonso eddig két kiesést könyvelhetett el a 2017-es idényben, de a saját teljesítményével továbbra is maximálisan elégedett. Szerinte "szürreális" volt, hogy néhány körön keresztül Bottas Mercedesét is maga mögött tudta tartani a Kínai Nagydíjon.

Fernando Alonso műszaki hiba miatt feladta a Kínai Nagydíjat, ezzel zsinórban a második kiesését könyvelhette el a 2017-es idényben. Pedig az első körök kavarodását kihasználva végig pontszerző helyen haladt, de a 31. körben tönkrement a hátsó tengelye, és kénytelen volt félreállni a McLaren-Hondával. A spanyol mégsem tűnt túl csalódottnak a verseny után, mert

Sanghajban is nagyon élvezte a versenyzést.

"Hihetetlen volt - mondta Alonso, amikor arról kérdezték, elégedett-e a teljesítményével. - Azt hittem, az ausztráliai szereplésemet nem tudom megismételni, de itt is hasonló volt, vagy talán jobb is. Persze a körülmények is segítettek minket, sikerült előnyt kovácsolnunk a kavarodásból. Sokan kipördültek előttem, és szinte ajándékba kaptuk a pozíciókat."

Alonso így egészen a 7. helyig tudott előrelépni, a Safety Car után pedig a McLarennél sokkal gyorsabb autók ellen kellett harcolnia. "Amikor még nedves volt a pálya,

- mondta a spanyol, aki a Kínai Nagydíjat is az eddigi egyik legjobb versenyének nevezte.

Alonso továbbra is remek formában vezet Forrás: DPPI/Frederic Le Floc H

Pontokat szerezhetett volna

"Szerintem (Sergio) Pérezzel és (Kevin) Magnussennel harcolhattam volna az utolsó pontszerző helyekért - vélekedett. - Ahogy Ausztráliában, itt is hihetetlen módon szerezhettünk volna 1-2 pontot. Amikor (Valtteri) Bottas előtt haladtam, 2-3 körön keresztül nem tudott megelőzni,

Végül az egyenesben elment mellettem, de a következő körben nagyjából tartani tudtam vele a tempót, hihetetlen volt."

A Kínai Nagydíjon Stoffel Vandoorne is műszaki hiba miatt esett ki, az üzemanyagrendszer romlott el a McLarenben. Alonso elismerte, hogy a tesztelésen tapasztalt problémáknak még most is isszák a levét. "Szinte nem is teszteltünk, ezért a futamokon derülnek ki a hibáink. Remélem, hamarosan rendben lesz a megbízhatóságunk, és be tudjuk fejezni a versenyeket."

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!