Társoldalunk:
Hírlevél

Lauda Vettel pole-jára fogadott Wolff-fal

2017.04.08. 12:19

A Mercedesnél is a Ferrarit érezték gyorsabbnak a kínai időmérőn, de Hamilton végül ellopta a showt. Ő maga sem érezte a zsebében az első rajtkockát, Bottas pedig a célvonalon csak 5,9 centiméterrel kapott ki Vetteltől.

Kínában bebizonyosodott, hogy a Mercedes többé nem képes a motorját feltekerve úgy faképnél hagyni az ellenfeleit az időmérők végén, mint az elmúlt években. Lewis Hamilton ugyan egy új pályacsúcsnak számító 1:31.678-as körrel megszerezte a pole-t, ehhez azonban nagyon keményen rá kellett lépnie a gázra, és mindössze 0,186 másodperccel előzte meg a ferraris Sebastian Vettelt – a melbourne-inél is kisebb különbséggel.

A Mercedes garázsában nem vettek volna mérget rá, hogy az övék lesz az első rajtkocka.

Én Vettelre fogadtam Toto (Wolff-fal) tíz euróban, mert ma tényleg gyorsabbnak tűntek,

de aztán Lewis hál'istennek az egyik legjobb körét húzta elő a kalapból – árulta el a csapat elnöke, Niki Lauda a Sky Sportsnak. – (Valtteri) Bottas pedig csak egyetlen ezredmásodperces különbséggel szorult a 3. helyre. Ezt sajnálom, de most ennyire szoros a dolog."

Lauda nem a Mercedes sikerére fogadott az időmérőn - katt a galériához!Forrás: AFP/Greg Baker

„A magyarázat az, hogy a Ferrari felnőtt hozzánk. A barcelonai teszten gyorsak voltak, az első versenyt megnyerték, és felfelé ívelő pályán vannak, úgyhogy egyre közelebb vannak. Az időmérőn még mi voltunk a gyorsabbak, de majd meglátjuk, a versenyen mi lesz!"

Hamilton, aki hatodik pole-ját szerezte a sanghaji pályán, elismerte, hogy miután a Q1-et és a Q2-t a Ferrari nyerte meg, nem vette biztosra a sikerét. „Azt tudtam, hogy szoros lesz, abban viszont nem voltam biztos, hogy megelőzhetjük őket – mondta. – Csak annyit tehettem, hogy megpróbálok minél jobb kört futni. Minden alkalommal, amikor kimentem a pályára, lefaragtam az időmből egy kicsit."

„Az első Q3-as köröm nagyon jó volt, de végül azon is javítottam még 2 tizedet. Örülök, hogy tisztára sikerült, mert manapság egyetlen apró hibával, akár egy tizeddel vagy századdal is bukni lehet egy helyet."

Ezt Bottas a saját kárán tanulta meg: csakúgy, mint Ausztráliában, ismét a 3. helyre került, Sebastian Vettel mögé, ezúttal azonban még kisebb, egyetlen ezredmásodperces különbséggel.

A Mercedes igazgatója, Toto Wolff szerint a csapat kiszámolta, hogy ezen a pályán ennyi össz-vissz 5,9 centimétert jelent a célvonalon.

„Egy teljes kör alatt elég sok helyen el lehet dobni egy ezredet! Nagy kár érte, hogy beférkőzött közénk, de a múltkor is csak pár századon múlt – mondta Bottas Vettelről. – A verseny azonban holnap lesz, és csapatként az 1. és 3. rajthellyel elégedettek lehetünk."

„Az időjárás még bárhogy alakulhat. Ma Lewis és a Ferrari is erős volt, ezért eleve szoros csatára számítottunk, és valószínűleg a holnapi is ilyen lesz. Köszönet a csapatnak, amiért a mai, rövid edzés alatt is ilyen jól beállították az autót. Élvezetes volt vezetni."

Wolff megjegyezte, hogy mivel a mezőnynek csak a szombati szabadedzés egy órája volt a beállítások megtalálására, „hiányoztak a megfelelő adatok az autó tökéletes behangolásához, és erre még rátesznek egy lapáttal a holnap várható, teljesen más időjárási körülmények. Hidegebb lesz, talán esni is fog, úgyhogy sötétben tapogatózunk."

Ez a hideg egyébként a Mercedesnek még jól is jöhet, mert az Ausztrál Nagydíjon úgy tűnt, a Ferrari kevésbé hajlamos elmelegíteni a gumikat.

Nagyon erős autójuk van, ráadásul a versenytempó tekintetében még inkább

– vélte Hamilton. – Jól bánnak a gumikkal, különösen melegben, ezért kíváncsian várjuk, milyen lesz az idő."

„Mi keményen dolgoztunk, hogy egy kicsit jobban megértsük az autónk viselkedését. Szerintem mindenképpen szoros csatát fogunk vívni velük, a holnapi régóta az egyik legizgalmasabb nap lesz."

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!