Társoldalunk:
Hírlevél

Kínában is Giovinazzi versenyez Wehrlein helyett a Saubernél

2017.04.04. 10:35

Antonio Giovinazzi készülhet a második F1-es versenyére, Wehrlein állóképessége ugyanis még mindig nem megfelelő a hátsérülése után. Lehet, hogy a németnek az egy héttel későbbi Bahreini Nagydíjat is ki kell hagynia.

Pascal Wehrlein még mindig nem elég fitt, ezért a második F1-es szezonját futó német versenyző a hétvégi Kínai Nagydíjon sem mutatkozhat be élesben a Saubernél. Sőt, az is benne van a pakliban, hogy az egy héttel utána esedékes bahreini versenyt szintén ki kell hagynia, és csak Oroszországban térhet vissza a volán mögé.

"Az a legfontosabb számomra, hogy teljes intenzitással tudjak edzeni, és minél előbb száz százalékos teljesítményt nyújthassak. Amint ez teljesül, felkészült leszek rá, hogy teljesítsem az első teljes nagydíjamat a Sauber F1-es csapatával" - jelentette ki az istálló futamelőzetesében Wehrlein.

Giovinazzi rajthoz állhat Kínában isForrás: DPPI/Frederic Le Floc H

"Remélhetőleg ez már Bahreinben megvalósul, de ha mégsem, akkor kivárunk, amíg kell, és biztos vagyok benne, az hogy Orosz GP-re teljesen felépülök."

Az autóját így ismét az olasz Antonio Giovinazzi fogja vezetni, aki az idénynyitóra újoncként beugorva 12. lett, és teljesítményét sokan megsüvegelték.

Wehrlein januárban, a Bajnokok Tornáján sérült meg, amikor felborult a járművével. Nyaksérülése miatt csak a partvonalról nézhette az első tesztet Barcelonában, s noha a másodikon már megtehetett rövidebb etapokat, Ausztráliában a pénteki edzések után közölte csapatával, hogy nem tudja vállalni a hétvégét.

Ennek nem közvetlenül a sérülése volt az oka, hanem az, hogy amiatt nem tudott kellő intenzitással edzeni az év elején, ezért az állóképessége egyelőre nincs az új F1-es autók által megkövetelt szinten.

Egyesek puhánynak titulálták a döntése miatt, amivel kihúzták a gyufát a Sauber csapatfőnökénél, Monisha Kaltenborn szerint ugyanis pilótája dicséretet érdemel, amiért őszinte volt, és jelezte a problémát.

Wolff átérzi a szenvedését

Wehrlein második éve pofonokkal indult a Forma-1-ben: múlt decemberben még azt csiripelték a verebek, hogy lehet esélye megszerezni a Nico Rosberg visszavonulása után megüresedett állást a Mercedesnél, a tapasztalatlansága miatt azonban nem rá esett az istálló választása. A megszűnt Manort elhagyva végül a Saubernél kötött ki, de az előszezoni felkészülésből értékes időt vesztett.

Toto Wolff együtt érez a Mercedes protezsáltjával, és Kaltenbornhoz hasonlóan méltatta a hozzáállását. "Sajnálom Pascalt, sok balszerencse érte - nyilatkozta az istálló sajtóirodájának.

Lenyűgöző, milyen érettséget tanúsított, amikor tájékoztatta a Saubert, hogy Melbourne-ben nem képes az elvárható szinten teljesíten.

Ehhez bátorság és önzetlenség kellett. Tudom, hogy sok elismerést kapott miatta a csapatától."

"Újra fel kell építenie az erőnlétét, hogy erősen térjen vissza. Nincs kétségem afelől, hogy amint újra autóba ül, bizonyítani fogja, hogy ugyanolyan jó, mint korábban volt."

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!