Vágólapra másolva!
A szervezett bűnözői csoport szövevényes tervet dolgozott ki, és váltságdíjat akart követelni a családtól a legendás márka 1988-ban elhunyt alapítójának maradványaiért.

Bizarr tervet lepleztek le az olasz hatóságok: egy banda el akarta rabolni Enzo Ferrari holttestét modenai nyughelyéről, a San Cataldo temetőben lévő kriptájából.

Enzo Ferrari még 1988-ban hunyt el Forrás: AFP

A bűntényt, amelyet a Reuters szerint két autó és egy furgon segítségével akartak végrehajtani, alaposan előkészítették. A főként fegyvercsempészettel és drogkereskedéssel foglalkozó szervezett bűnözői csoportnak a szardíniai Orgosolóban volt a székhelye, de a működési területe Olaszország jelentős részére kiterjedt, voltak tagjai Emilia-Romagnában, Lombardiában, Venetóban és Toscanában is.

A tervük az volt, hogy Ferrari földi maradványait elrejtik az Appenninekben, aztán váltságdíjat követelnek érte a családtól.

Csakhogy lebuktak: a helyi maffia-ellenes csoport tudomást szerzett róla, hogy mire készülnek, és a hadsereg, valamint a rendőrség bevonásával országszerte 34 embert tartóztattak le. Az akcióban mintegy háromszázan vettek részt.

A legendás márka alapítója, az „Il Commendatore" még 1988. augusztus 14-én, 90 éves korában hunyt el. A Ferrari nem egész egy hónappal később egy akkoriban ritkának számító kettős győzelemmel nyerte meg hazai F1-es versenyét, az Olasz Nagydíjat.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!