Társoldalunk:

Räikkönen: A Ferrarinak a kettős győzelem is összejöhet

2017.03.27. 15:59

Kicsit csalódott, amiért nem tudott olyan jó eredményt elérni Ausztráliában, mint Vettel, de örül, hogy több szempontból tisztult a kép.

Sebastian Vettel győzelemre vezette a Ferrarit az idénynyitó versenyen, Kimi Räikkönen viszont egész hétvégén nem tudott hozzá hasonló tempót diktálni, és ahelyett, hogy megcélozhatta volna a dobogót, inkább a mögötte érkező Max Verstappent kellett szemmel tartania.

Räikkönennek menekülnie kellett Verstappen előttForrás: Anadolu Agency/2017 Anadolu Agency/Asanka Brendon Ratnayake

A csapattársa mögött 22 másodperccel a 4. helyen befutó finn nem esett búskomorságba, mert úgy érzi, van mibe kapaszkodnia. "Kicsit csalódás az eredményem, de tudjuk, mit kell tennünk, és legalább célba értem. Néhány évig ez nem sikerült ezen a versenyen, ami nyilván nem számított jó kezdésnek - mondta. - Nem pont ilyen eredményre vágytunk, de elfogadom. Rendben van, s noha kicsit elszomorító, örülök annak, hogy sok mindent megértettünk."

"Kicsit későn álltak össze a dolgok (az időmérőn), de előfordul az ilyesmi. Ez csak az egyik verseny volt. Mindent a helyére kell raknunk, aztán onnan tovább építkezni. Tudjuk, hogy erős felszerelésünk van, a csapat pedig jó versenyt zárt, győztünk. Számos jó ért bennünket, adott az alap a további építkezéshez."

Szerinte "ha mindent tökéletesen csinálnak", a szezon későbbi részében a kettős győzelem is elérhetővé válhat a Ferrari számára.

"Amint említettem, tudjuk, hogy jó a tempónk és az autónk. Egyszerűen csak muszáj tovább dolgoznunk" - mondta.

Az Ausztrál Nagydíj után a Ferrari vezeti a konstruktőri tabellát, ami legutóbb a 2013-as szezonnyitó után fordult elő velük – jóllehet, akkor nem az ő pilótájuk nyerte a futamot. Sokáig az volt egyébként az utolsó olyan nagydíj Melbourne-ben, amelyen Räikkönen (még a Lotus Renault pilótájaként) célba ért.

Vettel igyekszik lehűteni a kedélyeket, és leszögezte: még nagyon korai lenne a vb-cím legfőbb esélyesének kikiáltani csapatát.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!