Társoldalunk:

Alonso: Egy normális versenyen a McLaren az utolsó lenne

2017.03.26. 10:42

A kétszeres világbajnok bravúr küszöbén állt, de egyszerre két ellenfele is megelőzte a verseny végén, így lemaradt a pontszerzésről, sőt célba sem tudott érni a McLarennel.

Az előszezoni teszteken látott bukdácsolás következményeként a McLaren Honda nagyon kínos hétvégére számíthatott az Ausztrál Nagydíjon, de Fernando Alonsónak köszönhetően kis híján pontszerzéssel távoznak Melbourne-ből. A kétszeres világbajnok szombaton bejutott a Q2-be, vasárnap pedig csupán néhány kilométer hiányzott ahhoz, hogy célba érjen a 10. helyen.

Ezek közül viszont az egyik sem jött össze, mert Esteban Ocon és Nico Hülkenberg szinte egyszerre előzte meg az erőtlen McLarent, majd Alonso rádión jelentette, hogy balra húz az autó, és a bokszban fel is adta a versenyt. A felfüggesztés meghibásodására gyanakodott.

Alonso a vártnál jobban szerepelt - galériával!Forrás: Honda

„Az eddigi egyik legjobb versenyem volt, meglepő módon szinte végig pontszerző helyen autóztam – nyilatkozta a Sky Sportsnak a leintés után. Alonso teljesítménye még nagyobb elismerést érdemel, miután kiderült, hogy „óriási benzinspórolásra” kényszerült, ami „nagyon káros volt számunkra”, de így is sokáig állta az ellenfelek rohamát.

Meglepetés, hogy ennyire elöl voltunk, de végül is nem értünk célba, úgyhogy sürgősen versenyképesebbé kell válnunk.”

A vártnál sokkal jobb szereplés ellenére Alonso gyorsan lerombolt minden illúziót. Szerinte a McLaren számára nagyon kedvezően alakult a verseny, és ha ez nincs, igen szerény eredményre számított volna.

„A teljesítmény terén az utolsók vagyunk. Csak azért haladtunk a 10. helyen, mert a tegnapi időmérős köröm hihetetlenül jól sikerült, a rajtnál szerencsésen nyertem egy pozíciót, aztán (Romain) Grosjean kiesésével szereztünk még egyet. Normális körülmények közepette egy átlagos pályán az utolsók és az utolsó előttiek lennénk.”

Ez Stoffel Vandoorne esetében így is történt, ehhez azonban az is hozzájárult, hogy a belga újonc kicsúszott a verseny során és több körön keresztül még a megszokottnál is alacsonyabb teljesítményt adott le az erőforrása. Ezt végül egy kényszerű bokszkiállás során oldották meg, Vandoorne ekkor gyakorlatilag újraindította az autóját, és később 2 kör hátránnyal intette le a kockás zászló.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!