Társoldalunk:

Unalmas versenyek esetén újabb szabályváltozás jön

2017.03.24. 08:51

Ross Brawn kijelentette, nem rettennek meg a küzdelemtől, ha azt a versenyek színvonala indokolni fogja. Az FIA közben még a glória bevezetésével is számol.

Ellátogatott Melbourne-be az F1 januárban kinevezett sportigazgatója, Ross Brawn is, ahol sajtótájékoztatót tartott, és leszögezte, újabb szabálymódosítások jöhetnek, ha a versenyek színvonala nem javul az idei évre megreformált autóknak köszönhetően.

Az F1-es mezőny nagyjából körönként 5 másodpercet gyorsult tavaly óta az új előírások szerint épített autók révén, de több élpilóta is kételkedik abban, hogy előzni még annál is nehezebb lesz, mint eddig. Brawn Melbourne-ben leszögezte, az F1 új tulajdonosa kész keresztülvinni újabb módosításokat, ha szükséges.

Ha nehéz lesz előzni, megint átírják a szabályokatForrás: AFP/William West

„Ha az idén úgy látjuk, hogy a dolgok nem kedveznek a sportnak, akkor harcolni fogunk az igazunkért, és erre minden szinten készen állunk – közölte. – Biztosra vehetik, hogy együttműködünk majd a csapatokkal és az FIA-val, hogy megoldásokat találjunk, ha a versenyek nem olyan jók, mint kellene lenniük.”

Brawn elismételte, hogy átértelmezné az aerodinamika szerepét és olyan szabályokat írna, amelyek komoly teljesítményt biztosítanak az autóknak, de a sportautókhoz vagy az IndyCarhoz hasonlóan nem gátolják a küzdelmet. Hozzátette, csökkenteni kell a különbséget az élcsapatok és a középmezőny között is, hogy olykor esélytelenebb résztvevők is meglepetés győzelmet szerezhessenek.

Így nézett ki tavaly a glória, további pályateszteket nem terveznekForrás: AFP/Roslan Rahman

A sportigazgató harcias állásfoglalásától függetlenül Charlie Whiting, az FIA versenyigazgatója bejelentette, hogy még mindig napirenden van a pilóták fejének továbbfejlesztett védelme, és 2018-ban mindenképpen bevezetnek erre valamilyen megoldást. Továbbra is a glória tűnik a befutónak, de más konstrukciókat is megfontolnak, azonban a szabályt április 30-án írásba is foglalják, hogy a 2018-as autókra mit kell majd felszerelni.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!