Társoldalunk:

Vettel: Még elég sok van a Ferrariban

2017.03.24. 11:05

A Mercedes sokkal gyorsabbnak bizonyult a pénteki szabadedzéseken, de nincs még minden veszve, Sebastian Vettel tudja, hogy hol kell keresni a fejlődés kulcsát.

A Ferrari nem tudta átmenteni a teszteken mutatott formáját az Ausztrál Nagydíj pénteki szabadedzéseire, és Lewis Hamiltontól alaposan elmaradó köröket tudtak csak autózni. Sebastian Vettel azt mondta, az egykörös teljesítmény csak másodlagos, és előrelépésre számít, de a Sky Sportsnak azt mondta, a Ferrari „nem érződik olyan jónak, amilyennek lennie kellene lennie, de még lehet.”

„Nagyon elégedettek voltunk a teszten, jók voltak az idők, de csak az itteni eredmények számítanak. Az autó nem sokat változott, és jó visszaülni, de még van mit javítanunk rajta. Egy évvel ezelőtt nagy elvárásokkal jöttünk, de ez már egy teljesen másik év, nincs értelem az összehasonlításnak.”

Vettel a Ferrari volánja mögött - galériával!Forrás: AFP/Paul Crock

Az idei helyzettel kapcsolatban Vettel hozzátette, hogy az autó balanszával elégedetlen, és kisebb műszaki hibáik is voltak, ezért a köridők is romlottak, és nehezebben vette fel a ritmust is, de a csapat jól dolgozik. Délelőtt Kimi Räikkönen volt a gyorsabb ferraris, de ő sem volt felhőtlenül boldog.

A mai nap oké volt, az autó jó érzetet ad, és nem sokat változott, de végül is csak két hete volt, hogy utoljára ültem benne. Van még tér a fejlődésre. Ma semmi sem ment olyan tisztán, ahogy akartuk, úgyhogy van mit javítani – mondta a 2007-es világbajnok. – A teljes képet kell látnunk, mindenki holnap fog ráhajtani. Most nehéz megmondani, hogy a Mercedeshez képest hol állunk, de néhány dolgon csiszolnunk kell, aztán majd meglátjuk.”

Räikkönen volt délelőtt a gyorsabb - galériával!Forrás: AFP/Paul Crock

Maurizio Arrivabene, a Ferrari csapatfőnöke az FIA pénteki sajtótájékoztatóján szűkszavúan csak annyit mondott, hogy

délelőtt kicsit jobban szenvedtünk a normálisnál, és még délután is az autó balanszával foglalkoztunk. Semmi eltérés nem volt egy normális pénteki programhoz képest.” 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!