Társoldalunk:

Bottas: Egyenrangúak vagyunk Hamiltonnal

2017.03.22. 12:43

A Mercedes új versenyzője tudja, hogy bizonyítania kell, de ezt nem kényszernek, hanem lehetőségnek fogja fel. Szerinte a Mercedesnél nincs sorrend a pilóták között, egyenrangúként bánnak velük.

A Forma-1 2017-es szereplői közül Valtteri Bottas az egyik, akinek teljesítményét kiváltképp nagy érdeklődés övezi – a kérdés az, hogy mire lesz képes a háromszoros világbajnok Lewis Hamilton mellett, fel tudja-e venni a harcot vele legalább annyira, mint elődje, Nico Rosberg.

Az eddig a Williamsnél csiszolódó finn pilóta tisztában van a kitüntetett figyelemmel, de nem teherként fogja fel.

"Kétségtelen, sok embernek és a csapatnak is bizonyítanom kell, hogy megérdemlem a helyemet - ismerte el. - Mindazonáltal pozitívan látom a helyzetet, a karrierem szempontjából remek lehetőségként tekintek arra, hogy a győzelmekért, sőt, remélhetőleg a világbajnoki címért harcolhatok."

"Ez a csapat tarolt az elmúlt három évben, és nekem egy álmom vált valóra,
amikor egy ilyen istállóhoz kerülhettem. Nagyon fontos év következik számomra."

Bottas nem tart attól, hogy másodhegedűs lesz Hamilton mellettForrás: Daimler AG/Mercedes-Benz Grand Prix Ltd.

A finn azt mondta, arra koncentrál, hogy minél jobb munkát végezzen, és akkor lehetséges, hogy
már a melbourne-i szezonnyitón a dobogó legfelső fokára álljon. Szerinte a Mercedes sem
gáncsolná el úgy, hogy szándékosan Hamiltont favorizálnák.

Nem hiszem, hogy a Mercedesnek lenne első és második számú versenyzője. Minden azonmúlik, én hogyan teljesítek"

- nyilatkozta Bottas.

A legjobb eredménye a Forma-1-ben egyelőre két 2. hely, még 2014-ből. Korábban mind
a négy szezonját a Williamsszel teljesítette, ezután csapott le rá a Mercedes, amikor Rosberg
váratlanul bejelentette a visszavonulását. Sokat tanult rövid idő alatt, és még bőven
tud javulni.

"Szerintem idén gyors ütemben fogok fejlődni - véli. - Gondolhatják, hogy amikor először beültem az új autóba, még mindent szoknom kellett. Másképp viselkedett, mint amiket korábban vezettem, de úgy érzem és úgy tapasztalom, hogy minden egyes nap szépen fejlődtem. A tesztelés végére egyre komfortosabban éreztem magam az autóban."

A közvélekedés szerint a Mercedesre idén komoly fenyegetést jelenthet a Ferrari, amely meglepően erős formával rukkolt elő a két négynapos tesztciklusban. Bottas is elismeréssel beszélt a kihívójukról.

"A Ferrari nagyon erősnek néz ki. Úgy tűnik, jó telet zártak. Alaposan felkeltették az érdeklődést a teszteken mutatott tempójukkal, egyértelműen kemény ellenfelek lesznek" - mondta.

Határozottan arra számítunk, hogy szoros csatát vívunk majd velük, legalábbis a szezon elején.

Idén rengeteg fejlesztés fog készülni, hatalmas lesz a javulás, így nehéz hosszabb távra jósolnunk. Bármilyen is legyen a csapatok tempója Melbourne-ben, lehet, hogy öt verseny múlva átalakul az összkép."

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!